Szakszervezet: december 24-én korábban engedjék haza a kereskedelemben dolgozókat!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBubenkó Csaba öt éve szorgalmazza, hogy szenteste napján korábban mehessenek haza a kereskedelemben dolgozók.
Az Egyenlő.hu - A modern szakszervezet elnevezésű keresztényszociális érdekvédelmi tömörülés azt javasolja, hogy a kereskedelemben dolgozókat december 24-én 14 óra helyett már 12 órakor engedjék haza - közölte a szervezet elnöke az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Bubenkó Csaba ezt azzal indokolta, hogy a kereskedelemben dolgozók így meghittebben élhetik meg a szentestét, két órával többet tölthetnek családjukkal és több idejük lesz "elmélyülni". "Ez az ünnep nemcsak a keresztények számára, hanem más felekezetek híveinek, sőt az ateisták életében is kiemelten fontos itt, Magyarországon" - fogalmazott. Az elnök közölte: a dolgozók korábbi hazaengedését öt éve szorgalmazza.
"A sajtómegjelenések, és az elképzelés erős társadalmi hatása bizonyítja, hogy idén hat óriási kereskedelmi lánc is úgy döntött, hogy 12 órakor bezár, meghosszabbítva ezzel az ott dolgozók szentestéjét" - tudatta. Vannak bőven munkáltatók, áruházláncok, akiket a kérés nem hat meg - tette hozzá, majd úgy értékelte, hogy szakszervezetük részsikert ért el, "de a felkérés egyáltalán nem volt csupán pusztába kiáltott szó". Bubenkó Csaba közölte: "a minap" Dávid Ferenccel, a DK gazdasági szakértőjével alakult ki a sajtóban "éles pengeváltása", annak kapcsán, hogy az Egyenlő.hu elnöke szerint "ők a multikat, a nagy kereskedelmi láncokat, a globális tőkét védik a kis magyar boltosokkal szemben és általában a magyar érdekkel szemben". Bubenkó Csaba egyúttal azt kérte, hogy "így karácsony előtt", illetve az ünnepek alatt függesszék fel a vitákat. "Senkinek ne zavarjuk meg békés, gyakran elmélyült ünneplését; (.) most ne vitázzunk! Egy kicsit maradjunk csendben. Ez nem jobboldali, vagy baloldali javaslat. Talán csak kicsit emberi" - javasolta.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc