Szankcionálnák a dolgozók utáni kémkedést Németországban
A német ellenzéki szociáldemokrata párt jövő héten törvényjavaslatot nyújt be a parlamentben a munkavállalók adatainak védelmére, ezt közölte a Hamburger Abendblatt című lap a párt szövetségi gyűlési (Bundestag) frakcióvezetőjét, Walter Steinmeiert idézve.
Az új jogszabály gyakorlatilag a munkáltatók kémkedésétől védené a dolgozókat. A párt szerint különösen veszélyes, hogy a munkáltatók visszaélhetnek a dolgozók egészségügyi adataival.
A német Focus magazin éppen vasárnap új értesüléseket közölt arról, miként szimatolt az Edeka egyik kiskereskedelmi hálózata a dolgozók után. A cég állítólag magándetektíveket bérelt fel, akik az értesülés szerint álcázva, hamis ürügyekkel otthonukban meglátogatták - ellenőrizték - a beteget jelentő dolgozókat, illetve átkutatták az alkalmazottak autóit. A detektívek hetente húsz kocsit nyittattak ki a munkából távozó dolgozókkal átvizsgálás végett, írta a lap. A vonakodó dolgozókat azzal ijesztgették, hogy "kihívjuk a rendőrséget, és annak egészen biztosan munkajogi következményei lesznek" - idézett egy magándetektívet a Focus magazin.
Németországban sok üzlethálózatnál "napi rutin" a dolgozók törvényellenes megfigyelése a Stern magazin egyik tavaszi beszámolója szerint. Többek között a Penny, a Netto, a Norma, a Rewe, a Tegut, a Hagebau, a Famila, a Lidl, az Edeka és a Plus üzleteiben figyelik titokban a dolgozókat, írta a Stern a birtokába került mintegy 150 jegyzőkönyvre hivatkozva.
Szeptemberben a Magyarországon is ismert Lidl diszkontláncnak már drágán kellett megfizetnie alkalmazottai jogellenes megfigyeltetéséért: a cégre 1,5 millió eurós bírságot szabott ki a stuttgarti központi adatvédelmi hivatal.
A jelek szerint azonban ettől nem következett be fordulat a cégek gyakorlatában. Igaz, ők sincsenek könnyű helyzetben. A német magándetektívek szakmai szervezete (BDD) szerint tavaly a gazdasági jellegű megbízások 58 százalékát indokolták a megbízók azzal a gyanúval, hogy dolgozóik lopnak, visszaélnek a betegállománnyal, hamisan számláznak, üzleti titkokat árulnak vagy csak úgy kifecsegnek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?