kapubanner for mobile

Szárnyalt a lengyel gazdaság

A lengyel gazdaság 6,5 százalékkal bővült tavaly, a 2006-os százalék után, közölték a lengyel statisztikai hivatalban szerdán első becslésként. 2006-ban 6,2 százalékos volt a gazdasági növekedés. Erre az évre 5,7 százalék körüli GDP-növekedésre számít a lengyel kormány.

Lengyelországban tovább csökken a munkanélküliség, a kiskereskedelmi forgalom rendkívüli módon nő a korábbi, igen alacsony szintekről - a központi bank folytonosan kamatemeléssel fenyegetőzik, a legközelebbi szigorítás éppen a nap folyamán, szerdán várható.

A Lengyel Nemzeti Bank a decemberi kamatdöntésével átmenetileg változatlanul, 5,00 százalékon hagyta alapkamatát. A bank utoljára november végén szigorított, negyedszer a tavalyi év során, ismét negyed százalékponttal.

Noha a lengyel gazdaság növekedési kilátásai nem egyértelműen jók, a piacon további szigorításra számítanak, miután decemberben tovább gyorsult a tizenkét havi infláció, 4,0 százalékon hároméves csúcsot ért el, és idén az első félévben a pénzügyminisztérium szerint még gyorsulni fog, mielőtt a második félévben talán lassul; 2006. decemberben 1,4 százalékos volt.

De enélkül sincs túl sok titok a jövőt illetően: a központi bank pénzügypolitikai tanácsának egyik tagja, Marian Noga, központi bankártól szokatlan módon, már tavaly augusztus végén legalább három további szigorítást ígért ez év, vagyis 2008 közepéig, az inflációs nyomás és az államháztartás helyzete miatt.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek