Száz új munkahely létesülhet Orosházán
Várhatóan 100 új munkahelyet teremt Orosházán annak a megállapodásnak a végeredménye, amelyet hétfőn kötött az önkormányzat vezetése a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. (SZEFO Zrt.) elnök-vezérigazgatójával - közölte a Békés megyei település alpolgármestere, egyben fideszes polgármester-jelöltje az MTI-vel.
Dancsó József, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, elmondta: az önkormányzat vezetése mindent elkövet annak érdekében, hogy munkahelyeket teremtsen a város polgárai számára. Ennek értelmében írták alá a szegedi céggel azt az együttműködési megállapodást, amelynek alapján január elejétől 100 helyi lakos találhat magának munkát.
Az önkormányzat tulajdonában álló egykori SZTK-épületet bocsátják ugyanis térítésmenetesen a SZEFO Zrt. rendelkezésére, ahol a társaság 100 fő számára alakít ki saját költségén, elsősorban varrónőknek és kötőknek munkahelyet részben rehabilitációs munkakörben.
Az alpolgármester kiemelte: az üresen álló ingatlant korábban megpróbálta értékesíteni a város, ám arra nem kapott érdemi ajánlatokat, ezért döntött a hasznosítás ilyen módja mellett. A bérlő ugyanis nem fizet bérleti díjat a városnak, ám cserébe, a foglalkoztatáson túl felújítja és munkavégzésre alkalmassá teszi a több mint 650 négyzetméter hasznos alapterületű épületet.
Dancsó József szerint az önkormányzat és a szegedi cég közötti megállapodást véglegesen már az új képviselő-testület fogadhatja el, és ezt követően indulhat a felújítás, majd még novemberben a munkaerő toborzása.
A képviselő közölte: szeptember közepén már sikerült a városban 148 új munkahelyet teremteni, hiszen a Belügyminisztériumban döntés született arról, hogy 2011 tavaszától orosházi központtal felállítják a készenléti rendőrség XI. bevetési osztályát.
Hozzátette: a város vezetése mindemellett további lehetőségek után is kutat, és ennek értelmében intenzív tárgyalásokat folytat egy befektetővel, amelynek sikere esetén további, több száz új munkahely is létesülhet Orosházán.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?