Száz új munkahelyet létesít az OVIT Kiskunfélegyházán
Az Országos Villamostávvezeték Zrt. (OVIT) - az MVM Zrt. leányvállalata - mintegy 100 új munkahelyet teremt 2011-ben Kiskunfélegyházán - közölte a cég kedden az MTI-vel.
A januárban induló projekt célja a közlemény szerint az, hogy a korábban a Transelektro Ganz-Röck tulajdonában álló gyárlétesítményt ismét kihasználják, és a kazánok, nyomástartó edények és készülékek előállításával a térség szakipari tevékenysége is fellendüljön.
"A gyár újraindítása nemzetgazdasági érdek is, hiszen ezeket a termékeket jórészt csak külföldről lehetne megvásárolni, most viszont alkalmunk lesz akár exportra is termelni. Ezen túlmenően fontos, hogy a munkafolyamatok elindításával megmarad a több mint kétszáz éves gyár szellemisége, tradíciója, így a műszaki kultúra is tovább él" - mutatott rá a közleményben Gopcsa Péter, az OVIT vezérigazgatója.
A gyár korábban vezető szerepet töltött be a szakmai képzések területén, olyan szakterületek támogatásában, mint például a hegesztés-technológia. Az OVIT a nagy múltú gyár felélesztésével támogatni akarja a térség szakmai fejlődését is, így a hosszú távú célok között szerepel, hogy visszaállítják a gépipari munkák szakoktatását is.
Az OVIT folytatni kívánja az üzem fő termékeinek - erőművi és ipari kazánok, nyomástartó edények, hőcserélők, kolonnák és egyéb gépipari készülékek - gyártását, az alkalmazott alapanyagok széles választékával. Ezeket a termékeket nemcsak a hazai piacon kívánják értékesíteni, a biomassza tüzelésű kazánok iránt már Ausztriából, Németországból és a skandináv országokból is érdeklődtek Bárány László, a projekt vezetője szerint.
A társaság 1949-ben kezdte meg működését. Fő tevékenységei: közép- és nagyfeszültségű távvezetékek és alállomások tervezése, létesítése, karbantartása és felújítása, komplex projektek fővállalkozásban történő kivitelezése; erőművi karbantartás, beruházás, létesítés; acélszerkezetek gyártása; villamos létesítmények üzemeltetése; nehézszállítás.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?