kapubanner for mobile

Százaknak ad munkát Vác és Makó

Összesen 4,6 millió euró értékű kapacitásbővítő beruházásokat hajtottak végre az idén a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói és váci telephelyén. A 2009-ben tervezett beruházások révén pedig száz-száz új munkahely létesül a két üzemben - tájékoztatta a Világgazdaságot Nagy Mihály, az autóipari beszállító társaság ügyvezető igazgatója.

Erőteljes ütemben fejlődik az autóipari gumicsőidom-gyártás a Contitech makói és váci üzemében, mondta az
1400 fős autóipari beszállító társaság ügyvezető igazgatója.

Májusban adták át Makón a kétmillió euróba került új, 4000 négyzetméteres csarnokot, ahol személygépkocsik hűtő- és fűtőcsőrendszereinek a szerelése folyik és ugyanebben a kilencszáz fős gyárban helyezték üzembe az ötödik gumicsőgyártó sort.

A hűtő-, fűtő- és üzemanyagtömlők mellett autóipari klímaberendezések vezetékeit gyártó 420 fős váci telephelyen júliusban adtak át két új gumicsőgyártó sort és négy nagy vulkanizálókazánt, 2,1 millió euró értékben. A tervek szerint jövőre mindkét telepen újabb vulkanizálókazánokat és gyártósorokat telepítenek, és Makón bővítik az egyik üzemcsarnokot is, írja a Világgazdaság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek