kapubanner for mobile

Százhúsz bérlakást kapnak a rendőrök Budapesten

Átadták az első, fővárosi tulajdonú bérlakást hétfőn abból a százhúszból, amelyet a Budapesten szolgáló rendőröknek ajánlott fel a Fővárosi Közgyűlés.

Az első ilyen lakás kulcsát és papírjait egy a gyermekeit egyedül nevelő nő kapta meg a Ferencvárosban Tarlós István főpolgármestertől és Pintér Sándor belügyminisztertől. Tarlós István az átadáson azt mondta, a rendőrség létszámmegtartó képességének egyik alappillére, hogy a rendőrök lakhatása biztosított legyen. Úgy vélekedett, nemcsak a közbiztonság állapota számít, legalább ilyen fontos a lakosság biztonságérzete.

"Ahhoz, hogy ez növekedjék Budapesten, megfelelő létszámú rendőri jelenlétre van szükség, nemcsak az épületekben, a mindennapi rutinszerű rendőri munka során, nemcsak a nyomozások alkalmával, hanem a közterületeken is" - közölte, hozzátéve: tudja, mekkora problémát jelent az állománynak a létszám megtartása. Mint mondta, a sokgyerekes és a fiatal rendőrök nehezen tudnak lakáshoz jutni, ezt mérlegelve döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy 120 bérlakás egyszeri bérlőkijelölési jogát a belügyminiszterre ruházza.

A lakásokat budapesti rendőrök kaphatják meg, a lakás méretétől és elhelyezkedésétől függően a havi bérleti díj 5 és 35 ezer forint között változik - ismertette a főpolgármester, aki úgy fogalmazott: erősen hisz abban, hogy ezzel az akcióval is aktívan és érzékelhetően elő fogják segíteni a létszámmegtartó képesség javítását, és ennek révén a budapestiek biztonságérzetét is fokozni tudják.

Pintér Sándor belügyminiszter köszönetet mondott a lakásokért, és felidézte, hogy közrendet, közbiztonságot ígértek az országnak, ennek megfelelően végzik a jogalkotást és vettek fel 4200 rendőrt. Mint jelezte, a fővárosban és a nagyvárosokban probléma a lakáshoz jutás. Közlése szerint ott szeretnének lakhatást biztosítani a rendőröknek, ahol azok szolgálnak, hiszen így a rendőrök érzik a közrend, közbiztonság helyzetét, a lakosság hangulatát is. A belügyminiszter elmondta, hogy mind a fiatalok, mind a középkorúak lakhatását szeretnék biztosítani a rendőri állományon belül. A lakások a VIII., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben vannak.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat

A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk

Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk