Százmilliós jövedelmek Észak-Magyarországon
Észak-Magyarországon 780 millió forint volt a legmagasabb bevallott jövedelem 2008-ban - tájékoztatta a személyi jövedelemadó bevallások összesítése alapján az MTI-t az adóhivatal regionális igazgatóságának sajtószóvivője.
A legmagasabb észak-magyarországi jövedelmet egy Nógrád megyei magánszemély vallotta be, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 650 millió, Heves megyében pedig 280 millió forint volt a topjövedelem - közölte Imregh Istvánné, az adóhivatal regionális igazgatóságának sajtószóvivője. A bevallások adatai szerint a legjobban keresők jövedelme szinte teljes egészében osztalékból, illetve árfolyamnyereségből származott. Ugyanakkor a legmagasabb éves bér Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 153 millió, Hevesben 88 millió, Nógrádban pedig 94 millió forint volt tavaly - tette hozzá.
Mint azt a sajtószóvivő elmondta: a regionális igazgatósághoz 390 308 személyi jövedelemadó bevallás (SZJA) és 31 685 úgynevezett egyszerűsített bevallás érkezett, ami 5,8 százalékkal több mint az elmúlt évben. Ugyanakkor az SZJA-bevallásoknak már csak a 28 százalékát küldték be az adózók hagyományos nyomtatványokon. Az internetről letölthető íveket az adózók 57 százaléka használta, a bevallások 15 százaléka elektronikus úton jutott el az APEH-hez.
A régióban élő magánszemélyek összesen 662 milliárd összevont jövedelmet vallottak be, szemben a 2007 évi 618 milliárd forinttal. Ezek alapján az elmúlt évinél 7 százalékkal több, 107 milliárd forint adót fizettek az állampolgárok, viszont a megelőző évinél 13 százalékkal többet, 9,3 milliárd forintot igényeltek vissza az adózók - mondta Imregh Istvánné.

- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon