Székesfehérvárra helyezi termelését a müzli-gyártó - új állások
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEnyingről egy székesfehérvári ipari parkba költözik nyárig a müzli-termékeket gyártó Cornexi Food Kft. termelése, ahol a tervezett kapacitásbővítés legalább félszáz új munkahelyet is teremt - közölte a cég.
Tenk Tamás cégvezető elmondta, hogy a tervezett beruházások összértéke meghaladja a 600 millió forintot.
A Cornexi Magyarország egyik legnagyobb müzli- és müzliszelet-, valamint gabonapehely-gyártójaként lett ismert az 1990-es évek második felétől, 2002 után azonban a cégcsoport helyzete fokozatosan romlott, miután a működéshez szükséges nyersanyag nagy részét hitelből vásárolta, ráadásul az árverseny miatt drágán vett és önköltség közeli áron értékesített. A Cornexi csoport 2008-ra működésképtelenné vált, az egyes vállalatokat felszámolták, illetve értékesítették.
A jelenlegi, magyar tulajdonosok 2009 novemberében vásárolták meg az enyingi gyártótelepet, a termelőeszközöket, illetve a Cornexi márkanév tulajdonjogát. A befektetők az elmúlt néhány évben újraszervezték, és stabilizálták a vállalat működését. A cég árbevétele évi mintegy 960 millió forint, 45 embernek ad munkát, különböző gabonapelyheket és müzliszeleteket gyárt a hazai piacra, nem csak Cornexi márkanév alatt.
Buday Bernadett, a Cornexi Food Kft. értékesítési és marketing igazgatója elmondta, hogy az idei üzleti évben a vállalat terve a Cornexi márka újrapozícionálása és a gyártókapacitások összevonása, fejlesztése. A cég termelése Enyingről egy székesfehérvári, 8000 négyzetméteres, saját tulajdonú gyárcsarnokba költözik, ahol a kezdeti időszakban mintegy 3000 négyzetmétert vesznek birtokba. A termékek disztribúcióját a vállalat saját csapata végzi, az idei évtől az értékesítési pontok számát jelentősen növelni akarják.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?