kapubanner for mobile

Székesfehérvárról Komáromba költözik a PCE Paragon Solutions

Székesfehérváron megszüntette termelését a számítógépeket és kommunikációs eszközöket gyártó PCE Paragon Solutions Kft., a termelést a cég komáromi üzemébe költöztették át – mondta el a Foxconn leányvállalatának ügyvezetője kedden, sajtótájékoztatón.

Tálos Péter hozzátette, Székesfehérváron augusztus 15-én állították le a gyártást és augusztus 21-én Komáromban teljes kapacitással kezdtek termelni. A két gyár összeolvadásával a négyszáz fős üzem nyolcszáz fősre bővült és az összevonás kapcsán majd 200 embert vettek fel.

Az ügyvezető elmondta, Székesfehérváron bérelt telephelyen dolgoztak, a komáromi gyárban saját ingatlanban helyezhették el mindkét gyár állományát és a bővülő megrendelések alapján az üzem folyamatos létszámbővítése várható. A gyár számítástechnikai és híradástechnikai alkatrészeket készít a világ vezető márkái számára.

Czunyiné Bertalan Judit, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester üdvözölte a cég döntését és elmondták, hogy a fejlődő vállalkozás komáromi jelenléte segít enyhíteni a Microsoft Nokia gyárának bezárása nyomán keletkezett foglalkoztatási helyzetet.

Molnár Attila ismertette, hogy a város önkormányzata megállapodott a Vértes Volán Zrt.-vel, hogy a műszakváltásokhoz alkalmazkodva szeptember elsejétől módosítják a városi buszok menetrendjét.

Németh Tamás, a közlekedési társaság vezérigazgatója elmondta, két új járatot állítanak üzembe az ipari park kiszolgálására, ezek 106 kilométerrel növelik meg a buszok futásteljesítményét.

A PCE Paragon Solutions Kft. a Foxconn csoport tagja, éves árbevétele 2013-ban elérte a 300 milliárd forintot.

A Foxconn dolgozóinak száma világszerte meghaladja a másfél millió főt, a cég 2013-as bevétele 132 milliárd amerikai dollár volt.

A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft július 17-én jelentette be, hogy november 30-án bezárja a jó ideje kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező komáromi üzemet, ahol Lumia okostelefonokat gyártottak. Az üzem bezárása miatt 1829 ember veszíti el állását, közülük 680 fő szlovák állampolgár.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek