kapubanner for mobile

Szekszárdról Tunéziába menekül a Van de Velde

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szekszárdi üzemének bezárását tervezi Európa legnagyobb, tőzsdén jegyzett luxusfehérnemű-gyártója, a belga Van de Velde NV, hogy a gyártókapacitást áttelepítse az alacsonyabb munkabérek miatt vonzó Tuniéziába - tudta meg a Napi Online. A gyárbezárás - a két ügyvezető állásával együtt - 347 munkahely megszűnését jelenti.

A Van de Velde 2005-ben még nagy álmokat kergetett. Az akkori híradások szerint a szekszárdi üzemből a tömegtermelést egy kolozsvári egységbe telepítették át, itthon pedig a termék-előkészítés és a kis sorozatú, egyedi megrendelések teljesítése maradt. Az alkalmazottak létszámát akkor 450 főre növelték. Tervezték továbbá egy másik magyarországi gyár felépítését, illetve a bedolgozói hálózat bővítését és egy hazai termékfejlesztő központ létrehozását is. A gyárépítés munkaerőhiány következtében elmaradt, ahogy a fejlesztőközpont kialakítása is, az ahhoz szükséges mérnöki csapat sikertelen verbuválása miatt.

Márka István, a Kft. ügyvezetője a Napi Online-nak elmondta: a Van de Velde azon gyártóbázisai között, ahol nincs termékfejlesztés, Magyarországon a legdrágább a termelés a közterhek és a magas energia- és közműdíjak miatt, míg a tunéziai gyártás költsége csupán harmada az itteninek. Az igazi gondot azonban a világgazdasági válság miatti keresletcsökkenés jelenti, pedig az elmúlt évet még meglehetősen jól sikerült: 30 százalékkal növekvő nyereséggel és 1,3 milliárd forint feletti árbevétellel zárt a Kft. "A kolozsvári üzem megmarad, a szekszárdi varrodára pedig igyekszünk vevőt találni" - mondta Márka. A hazai gyár megmentéséhez ugyan lehetne állami támogatást szerezni, és az önkormányzat is a cég mellett áll, de a megrendelés-szűkén ez sem segít - tette hozzá. Az ügyvezető ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre még csak gondolkodnak a bezáráson, a folyamat hónapokat vehet igénybe, de a csoportos létszámleépítés szándékát hamarosan bejelenthetik az illetékes munkaügyi központnak. A társaság pedig méltányos juttatási csomagban szeretne megegyezni az elbocsátandó munkavállalók képviselőivel.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek