kapubanner for mobile

Szélsőséges reakciókat szült a munkaerő hiánya

A fizikai- és betanított munkaerő hiányára egyes cégek béremelésekkel és toborzásokkal, mások a már meglévő munkatársaik túlóráztatásával reagálnak - írja a Napi.hu.

images

images

Egy év alatt hetven százalékkal nőtt a fizetése annak a targoncásnak, aki hét alkalommal váltott munkahelyet, miközben ki sem mozdult a győri ipari parkból - mondta a Napi.hu-nak Mezriczky László hr-szakember, az Ispiro Consulting Kft. ügyvezetője.

Szakértők szerint eddig csak kevés termelővállalatnál ismerték fel, hogy a bizalmas munkahelyi légkör, az "emberi" bánásmód ugyanolyan sokat számít a dolgozók megszerzésében és megtartásában, mint a fizetésemelés - írja gazdasági portál.

Egy Pest megyei, multinacionális hátterű termelőcég 40 százalékkal növelte az operátori szinten lévők fizetését, mert a konkurencia folyton elszipkázta a szakembereit

A fizikai dolgozók gyakran havi 10-20 ezer forintnyi pluszpénzekért gondolkodás nélkül váltanak munkahelyet. A dolgozók rájöttek, a kiszolgáltatott helyzetük a múlté, alkupozícióba kerültek . magyarázta a szakember a portálnak.

A cikk kitér arra is, hogy a munkaerő megtartásában a munkahelyi vezetők viselkedése legalább annyira fontos, mint a bérhelyzet.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek