kapubanner for mobile

Szerbia célja, húsz százalék alá szorítani a munkanélküliséget

Az év végére számítások szerint 19 százalék körülire csökken a munkanélküliek száma Szerbiában, majd az azt követő hónapokban további két-három százalékos csökkenés várható és Belgrád azzal számol, hogy 2015 áprilisában 15-16 százalékos lesz a munkanélküliek aránya.

Ez derül ki abból a munkaerő-piaci felmérésből, amelyet uniós szakemberekkel együttműködve az Országos Foglalkoztatási Szolgálat (NSZ) végzett el és eredményeit szerdán ismertették Belgrádban. Hivatalos adatok szerint a közel 7,4 millió lakosú Szerbiában jelenleg körülbelül 750 ezer ember van kenyérkereseti lehetőség nélkül, de a nem hivatalos adatok ennél rosszabbak és egy millióra teszik a munkanélküliek számát az országban.

A munkaerő-piaci felmérések szerint - amelynek keretében 5.500 szerbiai munkaadó véleményét kérték ki arról, hogy az elkövetkező hónapokban előreláthatólag hány új embert tud munkába állítani - a legtöbb új munkahelyre a 10 és 49 főt foglalkoztató kis- és közepes vállalatoknál van remény.

A gazdasági ágazatokat illetően a legnagyobb számban a feldolgozó- és építőiparban lehet számítani új munkahelyek megnyitására. A szabad munkaerő jelentős felvételével kecsegtetnek a szövetkezeti szektorban és a vegyes tulajdonban levő vállalatok is.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk