kapubanner for mobile

Szerbiában a legalacsonyabb a minimálbér a környéken

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szerbiában mindössze 20 ezer dinár (53 800 forint) a minimálbér. 400 ezren élnek ebből az összegből Szerbiában, a szakszervezetek a nemrég indítványozták a minimális órabér megemelését.

A szakszervezetek a közelmúltban egyhangúlag kérték a minimális órabér megemelését, mivel a régióban Szerbiában a legalacsonyabb a törvény által előírt legkisebb kötelezően kifizetendő összeg.

Azt szeretnék elérni, hogy a 115 dináros (309 forint) órabért 130 dinárra (350 forint) emeljék, bár egyes vélemények szerint ez az emelés sem javítana sokat a dolgozók anyagi helyzetén. Szerintük a normális életviszonyok kialakítására akkor lenne esély, ha a minimális órabér közel a duplájára, 230 dinárra (619 forint) emelkedne.

Egyesek szerint a minimálbér kérdését már előbb fel kellett volna vetni, mivel Szerbiában ma 400 ezer dolgozó él ebből az összegből.

A lap internetes forrásokra hivatkozva a régió többi országáról is közölt adatokat. Ezek szerint Szlovéniában a legmagasabb a minimális órabér, 4,42 euró (1376,5 forint), Horvátországban 2,3 euró (716 forint), Macedóniában 1,03 euró (321 forint), és még Bosznia-Hercegovinában - ahol a rossz gazdasági helyzet és a magas munkanélküliségi ráta miatt zavargások törtek ki - is legalább 1,1 eurót, vagyis 342,5 forintot kap egy dolgozó óránként.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek