Szlovákiában a dolgozók kétharmada alig jön ki a fizetéséből, rengetegen túlóráznak
A 25 éven aluliak a legkevésbé elégedettek a munkahelyükkel.
Szlovákiában a munkavállalók kétharmada számára komoly problémát jelent, hogy kijöjjön a béréből fizetéstől fizetésig, ilyen nehézségekkel a közép-szlovákiai régióban küzdenek a legnagyobb arányban a munkavállalók - derült ki az Alma Career felméréséből, amelynek eredményeit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség ismertette kedden.
Az idén tavasszal több mint ezer résztvevő megkérdezésével készült felmérés alapján a szlovákiai munkavállalók 59 százaléka nehezen jön ki bevételéből fizetéstől fizetésig, 21 százalékuk számára pedig rendkívül komoly problémát jelent ez. Az adatok azt mutatják, hogy Szlovákiában a munkavállalók többsége elégedetlen a munkahelyével, és csupán 37 százalékuk elégedett a munkájával. A munkahelyükkel elégedetlenek a legnagyobb arányban a 25 évesnél fiatalabbak közül kerültek ki.
A közvélemény-kutatásban a szlovákiai munkavállalók többsége, 63 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a beosztásából és munkaleírásából adódó kötelességeit meghaladó munkát végez.
A felmérés adatai szerint az alacsonynak számító bevételeikből adódó problémák miatt a munkavállalók nagy része rendszeresen vállal túlórákat. A szlovákiai munkavállalók 45 százaléka rendszeresen túlórázik, 37 százaléka pedig időnként. A túlórákból adódó többlet a megkérdezettek több mint egyharmada számára bevételeinek jelentős részét alkotja.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?