kapubanner for mobile

Szlovákiában számos szakmában kötelezővé tehetik a védőoltást

Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók és a tanárok számára kötelezővé teszik a védőoltást Szlovákiában.

Szlovákia kötelező oltás-

A kormány döntésének értelmében jövő hétfőtől ismét módosul az óvintézkedéseket szabályzata, és az országos helyett a regionális intézkedésekre kerül majd a hangsúly Szlovákiában.

A védőoltást a rendvédelmi egységek, az egészségügyi dolgozók és a tanárok számára tehetik kötelezővé - tudósít az Infostart.hu. Szlovákiában mostanra az egészségügyi alkalmazottak mintegy 70 százaléka már beoltatta magát.

Az új szabályozás értelmében, amely öt riasztási fokozatot - zöldet, narancssárgát, pirosat, bordót és fekete színűt - fog megkülönböztetni, a szolgáltató egységek fenntartói maguk dönthetik majd el, hogy csak az oltottakat, a negatív teszttel rendelkezőket, illetve a Covid-19 betegségen átesetteket szolgálják-e ki, vagy másokat is. Ezt előre be kell jelenteniük, az egyes kategóriákra más-más intézkedések vonatkoznak majd.

Azokban az egységekben, ahol csak oltottakat szolgálnak ki, nem lesz létszámkorlát, kivéve, ha az adott járás fekete besorolású.

Ha egy szolgáltató nem tartja magát az általa választott szabályozáshoz, büntetésre számíthat.

Mindez nem vonatkozik az üzletekre, ahol az emberek kevesebb időt töltenek, és ahol jobbára létfontosságú fogyasztási cikkeket szereznek be.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk

A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk