Szociális válsággal fenyeget a Malév csődje?
A Magyar Polgári Légiközlekedési Szövetség szerint szociális válsággal fenyeget a Malév csődje, egy kisvárosnyi ember veszítheti el a megélhetését a tél közepén. Az államnak kell közbelépnie, hogy ez ne történjen meg, és hogy a tervezett új légitársaság is zökkenőmentesen tudjon majd elindulni - írják közelményükben.
A MAPLÉSZ aggodalommal figyeli a Malév vezetőségének legújabb lépéseit. A ma reggeli pánikszerű leállás, és az azt követő kapkodás sajnos a legrosszabbat sejteti: a vezetőségnek nem volt, nincs terve a helyzet kezelésére. Csakhogy olyan szociális válság fenyeget, amely azonnali, határozott intézkedéseket követel - hangsúlyozza a szervezet közleményében.
Mint írják, a Malév összesen 2600 főnek ad munkát, de ennél jóval több család megélhetése került hirtelen veszélybe. A Malév adta a budapesti repülőtér forgalmának 40 százalékát. A repülőtéren mintegy harmincezer ember dolgozik - nem beszélve beszállítókról és alvállalkozókról. A mostani helyzet még akkor is egy kisvárosnyi ember megélhetését veszélyezteti, ha nem kerül sor a legrosszabbra, az 1-es terminál bezárására. Egyes cégeknél a szakszervezetek értesülései szerint már hetekkel korábban felkészültek a kényszerszabadságolásokra, és komoly elbocsátási hullám is következhet - olvasható a közleményben.
A MAPLÉSZ szerint a fenyegető szociális krízis megoldására az elmúlt időszak és a mai nap tanulságai alapján a Malév vezetősége nem látszik alkalmasnak. Ezt tanúsítja szerintük, hogy elégtelen az utasok tájékoztatása. Sokan panaszkodnak a telefonvonalak elérhetetlenségére. Eközben a Malév honlapján órákon át csak egy lakonikus, magyar nyelvű közlemény várja az érdeklődőket ez nem tartalmazott semmilyen fogódzót a külföldi utasok számára, és hallgat a Malév-jegyeket korábban lefoglaló utasok jogairól. Jelen pillanatban is akadozik az információáramlás.
Mint a közleményből kiderül: a Malév a légitársaságok nemzetközi szervezetének (IATA) tagjaként biztosítással rendelkezik, azaz a hoppon maradt utasokat más légitársaságok ingyen elszállítják a célállomásaikra. A korábbi Malév-vezető, Váradi József cége, a Malév ellen uniós vizsgálatot kezdeményező WizzAir ajánlata, miszerint "kedvezményes áron" hajlandó szállítani a Malév pórul járt utasait, emiatt a MAPLÉSZ szerint aggályos: a nemzetközi szervezetnél vezetett biztosítás ugyanis fedezi a WizzAir minden felmerülő költségét.
A szövetség úgy látja, a tulajdonos magyar állam képviselőinek kellene megnyugtató megoldást találni. Szerintük nemcsak a fenyegető szociális krízis diktálja ezt: a repülőtéri szakembergárda egyben tartása elengedhetetlen volna egy új, tiszta lappal induló magyarországi központú légitársaság beindításához is - olvasható a közleményben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?