kapubanner for mobile

Szorosabb együttműködés a Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon között

A Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt. vezetése úgy határozott, hogy közös érdekeik alapján tudományos, pályázati célú, valamint PhD képzésre vonatkozó együttműködési megállapodásokkal mélyítik eddig is sikeres szakmai kapcsolatukat.

A Richter a Debreceni Egyetemmel - miként a hazai természettudományos oktatásban résztvevő intézetekkel és kutatóhelyekkel - hosszú idő óta ápol szoros kapcsolatot. Számos tudományos és oktatási területen köttetett sikeres együttműködés jellemzi a Debreceni Egyetem és a Richter kapcsolatát, amelyet 2008-ban újabb, tudományos és pályázati célú, valamint PhD képzésre vonatkozó megállapodásokkal gyarapít.

A Debreceni Egyetem és a Richter megállapodnak, hogy a közös érdeklődésükbe tartozó tudományos területekre vonatkozó projektek megvalósítása érdekében együttesen pályáznak az állam, illetve az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek, illetve szervek által kiírt pályázatokra.

Az Egyetem Tudás- és Technológia Transzfer Irodája (DE TTI) időközönként beszámol az egyetem kutatási irányairól és eredményeiről, s amennyiben azokat a Richter tudományos és gazdasági szempontból egyaránt érdemesnek ítéli, további konkrét együttműködések jöhetnek létre.
Az egyetem és a Richter közös szándéka, hogy az Észak-alföldi régió szereplői részére - különösen területfejlesztés és rendezés, infrastruktúra létesítés, humán erőforrás fejlesztés (munkahelyteremtés), továbbá kutatás-fejlesztés céljából - kiírt nemzetközi, illetve uniós pályázati forrásokra - különösen a PÓLUS program keretében elérhető anyagi eszközöket - Debrecen Város Önkormányzatával együttműködésben pályáznak.

A Richter vállalja, hogy a Debreceni Egyetem részére az együttműködési megállapodás öt éves határozott időtartama alatt rendszeres anyagi támogatást biztosít.

"Richter Gedeon PhD ösztöndíj" a Debreceni Egyetemen
A Richter és az egyetem az élettudományi oktatás területén folyó PhD képzés elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötnek.

A Richter vállalja, hogy tájékoztatja az egyetemet az egyes tudományos területekre eső szakemberigény százalékos megoszlásáról. Az egyetem az igényeknek megfelelően, a feltételek közös kialakítását követően a gyógyszeripari tevékenységéhez kapcsolódó szakképzést indít.

A Richter - az élettudományi kutatás és oktatás elősegítéséért - évente három fő PhD hallgató támogatása céljából a 2008/2009-es tanévtől kezdődő egyszeri három év határozott időtartamra PhD ösztöndíj létesítésére és fedezetének biztosításra kötelezettséget vállal.

Az egyetem vállalja, hogy az ösztöndíjas hallgatók tudományos előmenetelét a képzés teljes időtartama alatt figyelemmel kíséri. Biztosítja a kutatási feltételeket, beleértve a kutatási téma irányítását. A Richter vállalja, hogy - amennyiben az ösztöndíjas kutatási témája a gyógyszercégnél végzett tevékenységhez kapcsolható - lehetőség szerint gyakorlati képzést nyújt a társaság székhelyén.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek