Szóvivőképzés indul ősztől
Nem Demcsák Zsuzsa kudarca adta az ötletet a Budapesti Kommunikációs Főiskolának, hogy szeptembertől szóvivőképzéssel bővítse képzési kínálatát. A szak vezetője szerint a ma dolgozó szóvivők többsége nem felel meg a szakma elvárásainak.
Csütörtökön megállapodást írt alá a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a Magyar Szóvivők Egyesülete szóvivőképzés indításáról - írja a Népszabadság.
"A szak megalapításának ötlete körülbelül egy éve merült föl, a tematikát és a felvételi követelményeket a Magyar Szóvivők Egyesületével közösen dolgoztuk ki - közölte a lap kérdésére dr. Németh Erzsébet, a szak vezetője.
Elmondta, egy jó szóvivőnek diplomatikusnak kell lennie, jó kommunikációs képességekkel kell rendelkeznie, mindezt együtt azonban - állítja - a kommunikációs diplomával rendelkezők csak úgy tíz százaléka mondhatja el magáról. A szak vezetője szerint a ma foglalkoztatott szóvivők többsége nem felel meg ezeknek a követelményeknek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?