kapubanner for mobile

Sztrájk készülődik az Electroluxnál?

Sztrájkbizottságot alakított a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezete az Electrolux nyíregyházi gyárában; a dolgozók érdekképviseleti szervezete 5 százalékos béremelést és a kollektív szerződés felülvizsgálatát szeretné elérni a cégvezetésnél - közölte Papp Jánosné, a szerveződés elnöke hétfőn az MTI-vel.

images

A sztrájkbizottság megalakításának nem a munkabeszüntetés a célja, hanem az, hogy tárgyalásokat kényszerítsünk ki a bérek emeléséről és a régi kollektív szerződés módosításáról - mondta a szakszervezeti vezető.

Takács János, az Electrolux Lehet Kft. vezérigazgatója az MTI-nek hangsúlyozta: a cég vezetése arra törekszik, hogy a gazdasági-pénzügyi válság közepette is megőrizze a munkahelyeket, s ennek egyik eszköze, hogy az idén nem lesz béremelés az Electroluxnál. A cégvezető megjegyezte, hogy az év eleji bértárgyalásokon ezt közölték a Lehel Kft.-nél működő két szakszervezet vezetőivel és a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezetének irányítóival is, akik természetesen meghívást kaptak és ott voltak valamennyi egyeztetésen.

Papp Jánosné az MTI-nek elmondta még, hogy szerinte a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezetét "nem kezeli megfelelő partnerként" a gyár vezetése, éppen ezért a sztrájkbizottság létrehozásával "az egyenlő bánásmódot is szeretnék kikényszeríteni".

Takács János "értelmezhetetlennek" nevezte és visszautasította ezt a felvetést. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy "stílusváltásra lenne szükség a szakszervezet egyes vezetőinél, a személyes és politikai ambícióknak ki kellene szorulniuk az érdekvédelemből, mert azok oda nem valók". Magyarázatként elmondta: március elején a nyíregyházi gyárban a hűtőgépgyártók csatlakoztak a Liga által szervezet kormányellenes sztrájkhoz, s politikai követeléseket fogalmaztak meg, amelyeknek a teljesítése nem tartozik a vállalatvezetés hatáskörébe, a munkabeszűntetés okozta kár viszont a céget érte. "Még szerencse, hogy mindössze 22 dolgozó sztrájkolt" - fűzte hozzá.

Fiedler Péter, a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője az MTI-vel írásban közölte: teljes támogatásukról biztosítják a Hűtőgépgyártók Független Szakszervezetét és felszólítják az Electrolux vezetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat a sztrájkbizottságot alakító szerveződés tisztségviselőivel.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek