Sztrájkra készülnek a szinkronszínészek
Háromnapos sztrájkkal tiltakoznak a szinkronszínészek április 10-től a szinkronok minőségének romlása és a stúdiók "negatív árversenye" ellen - közölte Konrád Antal, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A szinkron minőségének jobbítása érdekében a szakszervezet által kezdeményezett, a stúdiókkal és a filmforgalmazókkal folytatott tárgyalások eredménytelenek voltak, így a szinkron-dolgozóknak nem maradt más eszközük céljaik megvalósítására - olvasható az érdekképviselet felhívásában.
A sztrájkról a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alapszervezetei határozatban döntöttek. A dokumentum szerint a csatlakozók "a magyar szinkron színvonalának emelése, valamint a szinkronstúdiókban bármilyen feladatot vállalók anyagi és művészi elismerésének javítása érdekében" április 10-én, 11-én és 12-én szinkronstúdiókban nem vállalnak feladatot.
Konrád Antal elmondta: megpróbáltak tárgyalásokat indítani azért, hogy emeljék a művészek tíz éve változatlan honoráriumát és vállalási díjait. "A stúdiók egymás alá ígérgetnek, mindenki megpróbál megélni a piacon, és akik a munka lényegét adják, akik ott robotolnak a szinkronstúdióban, reggeltől estig vagy akár éjszakáig, azoknak a bérét húzzák meg" - fogalmazott a szakszervezet elnöke. Hozzátette: a stúdiók azt tanácsolták, hogy a művészek egyenként pereljék be a megrendelőket, ha azok nem fizetik ki nekik a teljes honoráriumot.
A szakszervezet elnöke bízik abban, hogy akciójuk nem marad észrevétlen. Mint mondta, a szinkronstúdiók nem dolgoznak annyival előre, hogy a sztrájk esetleg ne rendítené meg őket. Konrád Antal kilátásba helyezte: ha a háromnapos sztrájk nem vezet eredményre, akkor olyan hosszú időre tagadják meg a munkát, amivel kárt okozhatnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?