Szűrőközpont nyílt a székesfehérvári Videotonban
Szűrőközpontot létesített a Videoton Holding Zrt. és két magánbefektető a vállalatcsoport székesfehérvári központjában; a centrumot kedden avatták fel.
Mint Sinkó Ottó, a társaságcsoport vezérigazgatója elmondta, az Alba Szűrőközpont létesítésére azért került sor, mert a cég számára kiemelten fontos munkavállalói egészségének őrzése, illetve a megelőzés.
A Videoton foglalkozás-egészségügyi szolgálata a Videoton Dolgozókért Alapítvány finanszírozásában számos szakorvosi szolgáltatást nyújt nemcsak a cég saját dolgozóinak, hanem az ipari parkjába betelepült vállalkozások szakembereinek is, összesen mintegy hétezer munkavállalónak.
A szűrőközpont kialakítására 30 millió forintot költött a cég, illetve a két befektető. A központ május 5-től várja a pácienseket, s nemcsak saját dolgozóiknak, hanem a partnercégek munkavállalóinak, valamint Székesfehérvár és a székesfehérvári kistérség lakosainak a szűrését is vállalják.
Mint Ferencz Péter orvos-igazgató az MTI-nek elmondta, a központ kapacitása egyelőre évi 3.500-4.000 szűrés elvégzésére elegendő, de európai uniós pályázat révén fejleszteni akarnak.