Tajvan együttműködik Veszprémmel: oktatócsere, innovációs projektek
Stanley Kao Taipei nagykövet először látogatott Veszprémbe július 2-án, együttműködési lehetőségekről tárgyalt a Pannon Egyetemen.
Pannon Egyetem rektora, Dr. Rédey Ákos fogadta elsőként Veszprémben a nagykövetet és családját. A találkozóról elmondta, a tajvani felsőoktatási intézményekkel kívánja szorosabbra fűzni a kapcsolatot.
Számos területen együttműködnek majd az intézmények: az információs technológia, biotechnológia, vagyis a mérnöki és műszaki tudományok területén lát kapcsolódási pontokat, a nagy felsőoktatási intézményekkel kezdeményez együttműködést, mely oktatócseréken, közös innovációs projekteken keresztül valósulhat meg. Ezt követően a látogatás megyei vonatkozását vázolta Talabér Márta, a közgyűlés alelnöke. Elmondta, hogy a befektetők számára számos lehetőséget kínál a térség, kiemelte az ajkai és pápai együttműködési lehetőségeket, különösen logisztika területén.
Emellett régiós együttműködési lehetőségekről tárgyaltak kulturális, oktatási és idegenforgalmi területeken. Stanley Kao fontosnak tartja a kapcsolatépítést, már öt hónapja él hazánkban, tiszteli az országot és a kultúrát, segíteni fogja az együttműködést a Pannon Egyetem és az ottani felsőoktatási intézmények között. A találkozót követően a delegáció megtekintette Veszprém és a környék nevezetességeit.
Edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?