Tarolt az APEH a Dél-Dunántúlon
A Dél-Dunántúli Régióban a kiemelt adó- és járulékbevétel 268,9 milliárd forint volt az év első tíz hónapjában, amely az elmúlt évhez viszonyítva 16,3 százalékos növekedés, eközben az összes kiutalás is nőtt 38,1 százalékkal - ismertette Kesjár János régiós igazgató.
Tájékoztatása szerint a régiós társasági és osztalékadó nettó 6,4 milliárd, Tolna megyében ez az adat nettó 1,2 milliárd forint volt. Az egyszerűsített vállalkozói adó régiós bevétele 7,4 milliárd forint volt, Tolna megyében pedig 1,8 milliárd forint az év első tíz hónapjában.
A magánszemélyek 2006. évi jövedelem-elszámolása területén a három megyében túl nagy különbség nincs, ez a hasonló gazdasági környezetből adódik - állapította meg a régiós igazgató.
Felhívta a figyelmet, hogy az átlagos éves jövedelem 1,32 millió forint volt, ez hat százalékkal nőtt a régión belül (Tolnában 5 százalékos volt az emelkedés). Ez magas arány tekintettel arra, hogy a bevallások alapján az adózók 34,5 százaléka minimálbért vagy az alatti jövedelmet szerzett, illetőleg, hogy az osztalékból, vagy ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek nem nőttek az előző évhez képest.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Fizetés nélküli szabadság 11 hónapja
- Így változik az egészségügyi szolgáltatási járulék összege az idei évtől 1 éve
- Minimálbér-emelés: ennyivel kell többet fizetni a vállalkozóknak 1 éve
- Kell-e TB járulékot fizetnem, ha D minősítéssel százalékoltak le? 2 éve
- NAV: utalással is fizethető az egészségügyi szolgáltatási járulék 2 éve
- Szja: kedvezmények, mentesség, visszatérítés 3 éve
- Így alakulnak a közalkalmazottak bérei és juttatásai 2023-ban 3 éve
- Munkajog és társadalombiztosítás: fontos kifejezések és fogalmak 3 éve
- Itt vannak az új Vállalkozó start II. program részletei! 3 éve
- Adókockázatok: home office, mobile working, workation 3 éve
- Készpénzben kérem a cafeteriát az növeli a nyugdíjalapomat? 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?