kapubanner for mobile

Társadalmi konzultáció szükséges nyugdíjügyben

Korózs Lajos volt államtitkár szerint a jelenlegi kormánynak számos fontos döntést kellene meghoznia nyugdíj- és idősügyben, de ezeket széleskörű, valóságos társadalmi konzultációnak szükséges megelőznie. A szocialista politikus szóvá tette, Orbán Viktor levele nem jutott el mindenkihez.

A volt államtitkár, az MSZP országos elnökségének tagja pénteki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánynak nem a nyugdíjasoknak szánt levelek küldözgetésén, hanem széleskörű egyeztetéseken, például az Idősügyi Tanács összehívásán keresztül kellene a nyugdíjrendszer és az idősügy problémáit megismernie.

Korózs Lajos kifejtette: a Fidesz mintegy 1,7 millió levelet postázott az időseknek, ez viszont nem jutott el az összes Magyarországon élő nyugdíjashoz. Lényegében csak az öregségi nyugdíjban részesülők kaptak ebből a dokumentumból, a különböző nyugdíjellátásban részesülő idősek, az özvegyek és a rokkantak viszont nem - tette hozzá.

Ők azok, akik talán a problémákról válaszlevelet tudnának írni a miniszterelnöknek - vélekedett a politikus, hozzátéve, hogy nem ez a legjobb megoldás a problémák feltárására. A megoldási javaslatokat már az előző kormány a nemzeti idősügyi stratégiában összefoglalta; ha ezt átolvasná a miniszterelnök, pontosan tudná, mit kellene tenni idősügyben - mutatott rá.

Korózs Lajos sürgető feladatnak nevezte az Idősügyi Tanács összehívását, és a jövő évi költségvetés minél hamarabbi nyilvánosságra hozatalát. Utóbbiból derülhet ki az, mennyi pénzt szán a kormány az időspolitikára a következő években, és mekkora főösszeggel tervezi a jövő évi nyugdíjkiadásokat. Jó lenne tudni, hogy az inflációs adatok és a gazdasági növekedés számai hogyan alakultak az év első kilenc hónapjában, azaz számíthatnak-e az idősek visszamenőleges nyugdíjemelésre novemberben - fogalmazott Korózs Lajos.

AZ MSZP politikusa hangsúlyozta: a szocialisták számos javaslatot nyújtanak be a nyugdíjra vonatkozóan az Országgyűlés elé. Közlése szerint kezdeményezni fogják, hogy a töredékéveket vegyék figyelembe a nyugdíj megállapítása során, és javaslatot tesznek a korrekciós célú nyugdíjemelés folytatására. Korózs Lajos hasonlóan fontosnak nevezte a rokkantsági járadék rendszerének áttekintését, és a méltányossági nyugdíjkeret ötven százalékos emelését.

Az elhalálozás hónapjára ideiglenes özvegyi nyugdíj járjon, és biztosítsanak juttatást az eltemettető részére - vázolta a további elképzeléseket a szocialista politikus. Egyben felhívta a kormány figyelmét arra, hogy terjessze elő a korkedvezményes öregségi nyugdíjrendszer 2010 után alkalmazandó munkaköri jegyzékének listáját, valamint teremtse meg a feltételét annak, hogy az ápolási díjat munkaviszonyként lehessen elismerni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek