Tátongó szakadék a gazdagok és szegények között
A cégeket és a kormányokat is bírálja az OECD amiatt, hogy már csaknem tízszer többet keresnek a társadalom felső tíz százalékába tartozók a legszegényebb tizednél - írja a VS.hu.
A szervezet friss felmérése szerint harminc év óta most a legnagyobb a szakadék a gazdagok és a szegények között. A jövedelmi különbségek növekedését azonban nem lehet kizárólag a válságra fogni.
Például vannak új munkahelyek a válság óta, azoknak azonban több mint fele nem szabványos (részmunkaidő, ideiglenes szerződés, önfoglalkoztató/kényszervállalkozó).
Ide tartozik ugyanakkor a magyarországi közmunka is, amelyre ugyan a Munka törvénykönyvének rendelkezései vonatkoznak, ám határozott idejű, gyakran részmunkaidős, és a bérezés is jóval alacsonyabb a megszokottnál - olvasható a VS.hu cikkében.
Az OECD szerint a nem szabványos foglalkoztatásnál probléma a sokkal alacsonyabb fizetés és a bizonytalanság.
A szervezet megállapította azt is, hogy az elszegényedés különösen a nőknél és a kevésbé képzetteknél kockázatos.
Magyarországon a nem szabványos formában alkalmazottak 53 százaléka ráadásul családfenntartó, jó részük gyerekes - emelte ki Michael Förster, a szervezet vezető elemzője.
Az OECD ugyanakkor a nők munkapiaci hátrányos helyzetére is felhívja a figyelmet. Itt ugyan van némi javulás, ám a nők még mindig 16 százalékkal kevesebben végeznek fizetett munkát, és a bérük is 15 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké.
Persze nem csak a jövedelmeknél nőnek az egyenlőtlenségek, hanem a vagyonoknál is.
Az OECD a politikusok számára is több elvárást fogalmazott meg: például erősíteni kell a nők szerepét, minőségi munkahelyeket kell teremteni, valamint jövedelmi különbségek csökkentő adórendszert kell kidolgozni.
Vagyis nem támogatják a Magyarországon is alkalmazott egykulcsos jövedelemadót, és igyekeznek legalább felhívni a figyelmet arra, hogy a multinacionális cégek jóval kevesebb adót fizetnek, mint a kisebb vállalkozások, vagy akár az alkalmazottak.
VS.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?