kapubanner for mobile

Tavaly több mint 280 ezren dolgoztak közfoglalkoztatás keretében

A közfoglalkoztatásnak köszönhetően 2012-ben több mint 280 ezren kaptak munkát, idén pedig több mint 150 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - reagált szerdai közleményében a Belügyminisztérium (BM) Nyakó István szocialista politikus keddi kijelentésére.

Az MSZP és a Közmunkás Szakszervezet képviselői keddi közös sajtótájékoztatójukon megalázónak nevezték a közmunkaprogramot, ezért az ombudsman által is jelzett "emberi jogokat sértő rendelkezéseinek" eltörlését követelték a kormánytól.

Nyakó István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője és Kordás László, az érdekképviselet főtitkára szerint a december 30-án elfogadott, a közfoglalkoztatást érintő testületi döntéssel mintegy 300 ezer embert kényszerít a kormány a kiszolgáltatottságba, fosztja meg jogaitól.

A BM közleményében emlékeztet rá, hogy 2013. január 1-jétől a közfoglalkoztatásért járó havi bér teljes munkaidő esetén a szakképzetlen munkavállalók számára bruttó 75 500, szakképzettek esetén bruttó 96 800 forintra emelkedett. A szaktárca tájékoztatása szerint bevezetik a közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási garantált bért, amely napi nyolc óra munkaidő esetén bruttó 106 480 forint.

A BM közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a minimálbér - amely ez év elejétől 98 ezer forintra emelkedett - és a közfoglalkoztatási bérek közötti olló tovább szűkült. A tárca arra kérte az MSZP-t, hogy "indokolatlanul ne keltsen feszültséget".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek