kapubanner for mobile

Tehetségfejlesztő program a MOL-nál

Akár a karrierje is elindulhat az olajipari vállalatnál azoknak a fiataloknak, akik sikerrel pályáznak a MOL UPPP Tehetségfejlesztő Programba. Jelentkezni a világon bárhonnan lehet, olyan hallgatóknak, akik földtudományi- és olajipari műszaki tanulmányokat folytatnak. A határidő október 15.-e.

Az UPPP online szimulációs vetélkedőre már lehet jelentkezni, egészen október 15-éig. Ennek során az egyetemistáknak különböző, a MOL-csoport által kidolgozott iparági és stratégiai feladatokat kell megoldaniuk online, virtuális forgatókönyvek alapján.

Az első három csapat összesen több mint 7 és fél millió forintot nyer (25 000 eurót), a legtehetségesebb résztvevőknek pedig lehetősége lesz arra, hogy a MOL-csoportnál kezdhessék el karrierjüket a 18 hónapos „UPPP Tehetségfejlesztő Program” keretében.

A 18-hónapos fejlesztő programot a kutatás-termelési (upstream) ágazat iránt érdeklődő fiatal szakemberek számára fejlesztettük. A program négy pilléren, többek között gyakorlati tapasztalatokon és elméleti oktatáson nyugszik. A program elsődleges célja az alapvető fontosságú vállalkozói készségek és a szakmai ismeretek egyidejű fejlesztése.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek