Teljesen megbénulhat Olaszország
Sztrájkhullám várható pénteken Olaszországban, jelentős zavarokkal a közlekedésben, beleértve a vasútit és a légi közlekedést is. Az olasz sajtó szerint 32 helyen szerveznek megmozdulásokat, elsősorban Rómában és Milánóban, és a legjelentősebb akció várhatóan a közalkalmazottaké lesz, akik a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen tiltakoznak.
Az olasz sajtó szerint a nyugdíjkorhatár-emelés mellett több más céllal is tiltakoznak a dolgozók. A vasutak részleges bénulására 8 órán keresztül, délután 17 óráig kell majd számítani. Az Alitalia járatain ugyancsak nyolc órán át, délelőttől 18 óráig várhatók fennakadások, az Eurofly légitársaság dolgozói déltől délután 16 óráig tartanának munkabeszüntetést.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?