Olaszországban is betiltották az iskolai mobiltelefon-használatot
Tilos a mobiltelefon használata az általános iskolákban az idei tanévtől kezdve, amit az olaszok nyolcvanhárom százaléka támogat egy hétfőn közzétett felmérés szerint.
A SkyTG24 hírtelevízió készítette felmérés szerint a rendelkezést az olaszoknak 13 százaléka nem helyesli, a többiek nem mondtak véleményt a kérdésben.
A számok azt mutatják, hogy a jobboldali szavazók körében népszerűbbnek számít a tiltás mint a balközépre voksolók között.
A mobiltelefonok kitiltásáról Giuseppe Valditara oktatási miniszter még júliusban döntött. Idén szeptembertől az óvodákban, valamint az általános iskolák első öt osztályában nem engedélyezett, hogy a diákok mobiltelefont használjanak még oktatási vagy tanulási célból sem. Táblagépeket, számítógépeket és más technológiai eszközöket tanári felügyelettel használhatnak.
A tanév kezdete szokás szerint térségenként változik: elsőként az alpesi Bolzanóban nyítnak újra az oktatási intézmények szeptember 5-én. Négy nappal később indul a tanév Trento területén, majd szeptember 11-én Friuli-Venezia Giulia, Valle d'Aosta, Veneto, Piemonte, Marche és Umbria tartományban. Közép- és Dél-Olaszország nagy részén szeptember 16-án kezdődik az iskola.
A felmérés szerint az olaszok 49 százaléka a jövőben nem akarja októberre halasztani a tanévkezdést, ami a rendkívüli hőség miatt merült fel lehetőségként. Harmincnyolc százaléknak tetszik a későbbi iskolakezdés ötlete, a többiek nem mondtak véleményt a kérdésben.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
Az Európai Unióban tovább csökkent a munkanélküliség: 2026 januárjában 5,8 százalékra mérséklődött, az euróövezetben pedig 6,1 százalék volt... Teljes cikk
- Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon? 2 hónapja
- Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából 4 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 6 hónapja
- Mikor lehet szükségünk telefonszervizre? 6 hónapja
- "Zsebedben a meló" – NAV-Mobilon követhető a foglalkoztatás 9 hónapja
- Ilyen is van? Hőségriadó miatt leáll a munkavégzés Olaszországban 9 hónapja
- Elbukott a munkajogi népszavazás Olaszországban 10 hónapja
- Megjelent a rendelet az óvodai nevelés átalakításáról: kötelező iskolai előkészítő foglalkozásokat vezetnek ne 12 hónapja
- Stílusos telefontokok: kényelmes védelem mindennapokra 12 hónapja
- Céges telefonok használata: minden, amit tudni kell az adózásról 13 hónapja
- Megnyílt az első One márkaüzlet - a Vodafone és DIGI utódja 1 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben