kapubanner for mobile

Teljesülni fognak a fuvarozók követelései

Az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (június 12.) ülését követően külön egyeztetésre került sor a Pénzügyminisztériumban a közúti fuvarozók képviselőivel.

A megbeszélésen Oszkó Péter pénzügyminiszter és Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke vett részt.

Oszkó Péter pénzügyminiszter közölte, hogy több, a hazai vállalkozások versenyképességének megőrzését szolgáló javaslatot a tárca el tud fogadni, s támogatja, hogy ezek érvényre juthassanak a jövő évi adóváltozásokban.

A megbeszélés alapján a pénzügyminiszter egyetért azzal, hogy meghatározott mértékig adómentes maradjon az üzemanyag megtakarítás, valamint a költségtérítés. A Pénzügyminisztérium elfogadhatónak tartja azt az igényt, hogy ne emelkedjen 2010-ben a légrugós járművek gépjárműadója.

A fuvarozók igényt tartanak a kereskedelmi gázolaj ár bevezetésére is. Ez azonban csak akkor lehetséges, amennyiben az Európai Unió is hozzájárulását adja a lépéshez. A kormány - Oszkó Péter ígérete alapján - derogációs kérelmet nyújt be az Európai Unióhoz ebben az ügyben.

Két fuvarozói szervezet vasárnap nyílt levelet juttatott el az országgyűlési képviselőkhöz, a zömében már pénteken egyeztetett fuvarozói igényekkel kapcsolatban. A levélben a fuvarozók olyan követeléseket fogalmaztak meg, amelyek a pénteki eredményes egyeztetés alapján teljesülni fognak.

Pénzügyminisztérium Sajtó
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek