Temetkezünk, nem házasodunk, nem szülünk – a KSH szerint bajban a jövőnk
Tovább fogy a magyar: áprilisban 5323 gyerek született, 14%-kal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, miközben közel kétszer ennyien, 9565-en haltak meg – derül ki a KSH friss adataiból. A természetes fogyás 4242 fő volt. A születésszám csökken, a termékenységi ráta történelmi mélypont közelében, a házasságkötések is visszaestek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel. A demográfiai problémák jelentős hatással vannak a munkaerőpiacra is.
A közlemény szerint áprilisban 5323 gyermek született, 14 százalékkal, 852-vel kevesebb, mint 2024 áprilisában. 9565 ember vesztette életét, 2,3 százalékkal, 228-cal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2024 áprilisi 3618-cal szemben 4242 fő volt - tették hozzá.
Áprilisban 3488 pár kötött házasságot, 5,4 százalékkal, 200-zal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Közölték azt is, hogy január–áprilisban 23 301 gyermek jött világra, 8,7 százalékkal, 2216-tal kevesebb, mint az előző évben. Ezen belül januárban 4,1, február–márciusban 8,6, áprilisban 14 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2024 azonos hónapjaiban.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,28, egy évvel korábban 1,37 volt - jelezték.
A közlemény alapján 45 079-en haltak meg, 3,5 százalékkal, 1525-tel többen az egy évvel korábbinál. Januárban 7,8, februárban 0,6, márciusban 7,0 százalékkal többen, míg áprilisban 2,3 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 21 778 fő volt, 21 százalékkal több az előző évi, 18 037 fős értéknél.
Ebben az időszakban 10 101 pár kötött házasságot, 6,1 százalékkal, 653-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. Januárban 4,4, februárban 14, március–áprilisban 3,9 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint 2024 azonos hónapjaiban.
Mint írták, ezer lakosra 7,4 élveszületés és 14,4 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám 0,6 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2024 január–áprilisában.
A természetes fogyás 1,3 ezrelékponttal, 7,0 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, amely 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 3,2 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - sorolták.
Az adatok szerint 2024 májusa és 2025 áprilisa között 75 284 gyermek született, 7802-vel, 9,4 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. 129 025-en haltak meg, 2657-tel, 2,1 százalékkal többen, mint a megelőző 12 hónapban. 45 897 pár kötött házasságot, 5275-tel, 10 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál - fűzték hozzá.
Demográfiai katasztrófa felé tartunk! A Jobbik megoldásokat sürget
A Jobbik Magyarországért Mozgalom aggasztónak találja, hogy Magyarországon immár történelmi mélypontra esett a születések száma. A gyermekszületések drámai csökkenése nemcsak a nemzet demográfiai helyzetét veszélyezteti, hanem hosszú távon a hazai gazdaság és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is - írja közleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
Annak érdekében, hogy ez a folyamat megforduljon, a Jobbik ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a gyermeknevelést ne terheljék büntetőadóztatással. Ezt kézzelfogható intézkedésekkel is támogatná, például azzal, hogy az alapvető gyermeknevelési cikkek, mint a babakocsi és a gyermekruha, valamint a gyógyászati és higiéniai célú termékek áfáját lenullázná. Ezzel segítve a szülőket, hogy kevesebbet kelljen fizetniük az ilyen szükségletekért, és így valódi támogatást kapjanak az államtól. A jelenlegi helyzet, amelyben egy gyermeket nevelő szülő több áfát fizet be, mint amennyi támogatást kap a gyermeke után, elfogadhatatlan.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy tegyen lépéseket a demográfiai krízis megoldása érdekében és segítse elő a családok megerősödését a gyermekvállalás ösztönzése érdekében. Az ország jövője szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a kormány valódi támogatást nyújtson a családoknak, és megállítsa a népességfogyást.
Magyarország nagyon súlyos problémák elé fog nézni
Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, a demográfiai problémák jelentős hatással vannak a munkaerőpiacra, az elmúlt év ugyanezen időszakához képest "a 15-74 éves korosztályban 60 ezerrel vagyunk kevesebben". Ezen irányvonal alapján a következő években évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról csak a demográfiai problémák miatt - közölte.
Financial Times: a bőkezű magyar családtámogatás nem hozott babyboomot és növeli az egyenlőtlenséget
- olvassa el korábbi cikkünk!
kép: freepik
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk
A NAV a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk
Magyarországon a több mint 10 fővel működő cégek húzzák a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort, ez a mintegy 34 ezres vállalkozói kör... Teljes cikk
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 1 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 2 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 2 hónapja
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 2 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 2 hónapja
- Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés 3 hónapja
- 14. havi fizetés és stabil élet: ezekre a magyar szakemberekre vadászik Ausztria 3 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben