Terjeszkedik a Penny Market
A németországi REWE-csoporthoz tartozó Penny Market már évekkel ezelőtt célul tűzte ki maga elé a bolgár piac meghódítását. Az üzletlánc életképes működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges logisztikai központ építése a főváros közelében már folyamatban van, az átadást követően megkezdik az áruházak felépítését is.
A bolgár leányvállalat vezérigazgatója elmondta, a Penny Market első alkalommal 2005-ben térképezte fel a bolgár fogyasztói piacot, akkor döntöttek a jelenleg még épülő logisztikai központ és a rövidesen gombamód szaporodó áruházak megvalósítása mellett.
A Penny Market diszkontlánc Európa-szerte körülbelül 5 ezer üzletet működtet, Magyarországon 1996. július 6-án Szentesen nyitották meg az első egységüket. A hazai hálózatot az évek során 173 üzletre bővítették, amivel lépéselőnyben vannak a konkurenciához képest.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?