kapubanner for mobile

Térkép a munkahelyteremtéshez

A munkahelyteremtés körüli szolgáltatások közötti tájékozódást hivatott segíteni az a szolgáltatástérkép, amelyet a fejlesztők meg szeretnének osztani minden olyan civil vagy állami szervezettel, amelyeknek az ügyfélkörében előfordulnak álláskeresők vagy a munkahelyteremtők.

Egy foglalkoztatási szolgáltatásokat tartalmazó országos adatbázist és e-learninges tananyagot fejlesztett a Magyar Teleház Szövetség és az Alternatíva Egyesület. A munkahelyteremtéshez kapcsolódó humánszolgáltatásokról készítettek egy átfogó szolgáltatástérképet. A programmal kapcsolatban képzéseket rendeznek, amely a térkép és az adatbázis működéséről szól. A szervezők azokat próbálják elérni ezzel, akik majd az ügyfeleik tájékoztatására kívánják használni a térítésmentesen hozzáférhető rendszert. A jelenlegi készültségi szinten megtekinthető a program a honlapon, bizonyos alkalmazásai azonban jelszóval védettek - a képzésen viszont ezeket a szolgáltatásokat is bemutatják.

A fővárosi képzést november 27-én, kedden 10-15 óra között a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központban (1097 Budapest, Gyáli út 33-35.) tartják. Bemutatkoznak a programgazdák és a résztvevő szervezetek, majd a szolgáltatástérkép hátteréről, előzményeiről, indokoltságáról és tartalmáról lesz szó. A webes felület mellett az e-learning tananyagot is megismerhetik az érdeklődők, de a lehetséges folytatás kérdéskörét is érintik az előadók. A programot az Alternatíva Egyesület és a Magyar Teleház Szövetség HEFOP 2.2-es programja finanszírozza, szakmai együttműködésben az Állás/pont/ Lakossági Körrel. A képzés ingyenes.

A részletes program és jelentkezési lap megtalálható az interneten, bővebb információ e-mailben kérhető.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek