Tévészereplése miatt bocsátottak el egy muszlim tudóst
Elbocsátotta a hollandiai Rotterdamban működő Erasmus egyetem Tarik Ramadan muszlim professzort, mert összeegyeztethetetlennek ítélték rotterdami tevékenységével az iráni állami televízióban vállalt, a teheráni rezsim támogatásaként értelmezhető közszereplését, írja az MTI alapján a Népszava.
Ramadan reformista muszlimnak mondja magát, elítéli a terrorizmust, az iszlám jogrendszer - a saría - korszerűsítését szorgalmazza, és beilleszkedésre bátorítja az Európában élő muszlimokat. A holland sajtó azért bírálja, mert a teheráni központi tévében azután is szerepelt, hogy a keményvonalas iráni hatóságok elnyomták az országban a szabad véleménynyilvánítást.
Elbocsátásáról értesülve a professzor azt mondta a holland rádiónak, hogy panaszt fog tenni a "naiv és leegyszerűsítő" döntés ellen. Nyílt levelet intézett a holland médiához, és abban azt állította: nem igaz, hogy a szóban forgó iráni tévéműsort a teheráni kormány támogatja, vitaműsorról van szó.
Tarik Ramadan Franciaországban, Angliában és az Egyesült Államokban is tartott egyetemi előadásokat. Amerikai vízumát azonban a washingtoni kormány 2004-ben visszavonta, 2006-ban pedig kifejezetten megtiltották, hogy az Egyesült Államok területére lépjen. Ennek az volt az oka, hogy 1336 dollárt adományozott egy olyan jótékonysági intézménynek, amelyet a Washington által terrorista szervezetként nyilvántartott Hamász mozgalomhoz kapcsolnak.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?