kapubanner for mobile

Tiltakozik a MET a rezidensszövetség felhívása ellen

Tiltakozik a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) a Magyar Rezidens Szövetség, illetve vezetőjének nemrég nyilvánosságra hozott felhívása ellen - közölte a szervezet elnöksége szerdán az MTI-vel.

A MET elnöke, Kellermayer Miklós által aláírt közlemény szerint a rezidensszövetség legalább háromezer orvost akar rábírni állása felmondására, orvosi hivatása magyarországi gyakorlásának feladására, ha anyagi követelésük 2012. január 1-ig nem teljesül.

"Elnökségünk, jóllehet rendkívül fontosnak és sürgetőnek tartja az orvosok, különösen a szakorvos jelöltek magasabb jövedelmezését Magyarországon, elfogadhatatlannak, az orvosi hivatás lényegével össze nem egyeztethetőnek tartja ezt a zsarolási módszert" - hangsúlyozták. A MET szerint nem kérdés, hogy az orvosoknak mindenkor a bajbajutottakon kell segíteniük, nem ritkán komoly áldozatvállalással.

"Most az egész világ, de különösen nemzetünk van nehéz helyzetben, ezért türelemre, összefogásra, segítségnyújtásra van szükség" - írta az 1992-ben alakult, az egész világ bármely pontján élő magyar orvosokat és egészségügyi dolgozókat összefogni, érdekeiket képviselni hivatott szervezet elnöksége.

A Magyar Rezidens Szövetség szeptember végén indult országjáró körútra azzal a céllal: az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére. A kormányzati honlapra október 3-án került fel az egészségügyért felelős államtitkár levele, amelyben Szócska Miklós nyomatékosan kéri a rezidensektől, hogy hagyjanak fel az "elvándorlásra felszólító értelmetlen toborzó munkával".

Az államtitkár előző nap az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva azt mondta: baráti hangú levelében az elvándorlásra toborzás helyett a közös munka folytatását javasolja a rezidenseknek. Úgy fogalmazott, ebben "az iszonyúan kiélezett gazdasági helyzetben követelésekkel csak bajt lehet elérni". A megoldást csak közösen, kemény munkával lehet megtalálni - tette hozzá.

Szócska Miklós kiemelte, hogy a szövetséggel együtt átdolgozott Markusovszky Lajos-ösztöndíjprogram második köre meglehetősen sikeres, naponta negyvenen jelentkeznek. Az államtitkárság és a szövetség együttműködésére utalva az államtitkár nyílt levelének címe: 374, mivel mostanáig ennyi rezidens jelentkezett a kibővített rezidensi ösztöndíjprogramra. Az államtitkár szerint ez a szám azt mutatja, hogy a decemberi határidő lejárta előtt biztosan be fog telni a keret, tehát megtalálták azt a modellt, amely alkalmas a rezidensek itthon tartására.

A következő években az intézményi hatékonyságból több száz millió forintot nyernek majd, és így lépésről lépésre az összes rezidensre kiterjesztik majd ezt a fajta támogatást - ígérte. Az államtitkár megjegyezte: a rezidenseknek ahelyett, hogy az országot járva felmondásra buzdítják a kollégákat, inkább a polgármesterekkel kellene egyeztetniük arról, hogy segítsék a települések egészségügyi intézményeiben dolgozók letelepedését.

Az államtitkár a kormányzati oldalra felkerült nyílt levelében emlékeztetett, hogy az elmúlt év során a rezidensekkel együttműködve kétszer is korrigálták képzésük szabályrendszerét, "rugalmasabbá, élhetőbbé" tették a rendszert. Ezzel az államtitkár szerint élesen szemben áll a rezidensek ultimátumként megfogalmazott követelése és a tömeges kivándorlással való fenyegetésük.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az MTI-nek akkor azt mondta: szövetségük minden olyan ajánlatot megfontol, amely képes az orvosok kényszerelvándorlását érdemben csökkenteni, de nem csak számukra, hanem az egész orvostársadalomnak kell méltó bér- és munkakörülményeket teremteni.



  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk