kapubanner for mobile

Tízezer embert semmizhet ki a MAL leállása

A vörös iszappal elöntött Veszprém megyei településeken élők a lakhelyük után a megélhetésüket is elveszítik, ha a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) nem folytathatja a termelést. A bánya munkavállalóinak és beszállítóinak, összesen tízezer embernek a lába alól csúszik ki a talaj - nyilatkozta a HR Portálnak Székely Tamás, a vegyipari dolgozók szakszervezeti szövetségének (VDSZ) elnöke.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke nem tartja indokoltnak a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) tevékenységének leállítását az átszakadt X-es kazettára hivatkozva, szerinte a környezetvédelmi tárca szakmailag megalapozatlan döntést hozott. Ugyanis a megsérült a X-es kazetta nem vesz részt az éles termelésben, az ipari hulladékként keletkező anyagot át lehet helyezni egy másik tározóba, tehát a termelés leállítása szakmaiatlan volt, a környezetvédelmi tárca hibás döntést hozott azzal, hogy felfüggesztette a cég környezetvédelmi engedélyét, amit bizonytalan, mikor kaphat vissza. Székely hozzátette, hogy kedvező döntés esetén a termelés akár a jövő héten indulhatna.

A vörös iszappal elöntött Veszprém megyei településeken élők a lakhelyük után a megélhetésüket is elveszítik, ha a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL) nem folytathatja a termelést. A bánya munkavállalóinak és beszállítóinak, összesen tízezer embernek a lába alól csúszik ki a talaj - jelentette ki Székely Tamás. A VDSZ elnöke megfelelő lépésnek tartja, hogy azokat a munkavállalókat, akik nem dolgoznak a termelésben, a MAL átirányította a kárelhárításra a katasztrófa sújtotta településekre, és tevékenységükért munkabért kapnak. Más esetben állásidőn kellene tartani a dolgozókat, ami alacsonyabb a munkabérnél.

A VDSZ elnöke szerint az iparágat és a munkavállalókat a hétfő óta tartó szakmaiatlan hisztériakeltés miatt fenyegeti veszély, emiatt nemcsak az alumíniumipar, hanem a teljes vegyipar hibásan került az érdeklődés középpontjába. Az Európai Unió szabályozása nagyon szigorú a vegyipar területén, ezért az utóbbi években komoly környezetvédelmi beruházások történtek - tette hozzá.

A VDSZ tagszervezetével, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezettel segélyalapot hozott létre, illetve az Akzo Nobel gyárral együttműködve biztosítják az épületek festéséhez szükséges anyagot. A VDSZ megkereste a kormányzatot, hogy közösen oldják az elmúlt napok hisztériakeltő kijelentései miatt kialakult félelmet. Tegnap küldött levelükre eddig nem kaptak visszajelzést.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek