kapubanner for mobile

Tízezrek tüntetnek a kormány nyugdíjpolitikája ellen Brüsszelben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tízezrek vonultak utcára a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen - írja az MTI.

A helyi sajtó szerint a menet délelőtt 11 órakor indult meg a városközpontban. A szervezők 70 ezer, a rendőrség 55 ezer résztvevőről számolt be.

A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg.

A tiltakozások és részleges munkabeszüntetések súlyos fennakadásokat okoznak a közlekedésben. A munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és nagy késésekről számoltak be. A városban a metró több szakaszán ritkán járnak a szerelvények, a buszok és a villamosok egy része nem közlekedik.

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót szeretne megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén. Egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek szerint ezek a takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek