Több ember kell a győri Audi-gyárnak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA korábban közöltnél jóval több munkatársat vesz fel az Audi abba a győri üzemébe, amelynek alapkövét a délelőtti órákban teszi le Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, a járműkonszern első embere írja a Kisalföld.
Az új egységgel az autógyártás teljes vertikumát lefedi az üzem, amelynek szerelőszalagjairól napi félezer autó gördülhet le 2013-tól. A kormányfő és a cégvezető tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a cég 900 millió eurós fejlesztést hajt végre a nyugat-magyarországi telephelyen.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hónappal később közölte, hogy az EU kiemelt közérdekre hivatkozva jóváhagyta a beruházásban érintett Natura 2000 területek átminősítését, zöld utat adva ezzel a fejlesztésnek. Az Audi-fejlesztés 11,2 milliárd forintos állami támogatást kap.
Thomas Faustmann, a magyarországi Audi-leányvállalat ügyvezetésének elnöke február elején beszélt újságíróknak arról, hogy március elsején - a közműépítésekkel és a földmunkákkal - megkezdődött a kivitelezés. Az év elején megjelentek sajtóinformációk arról, hogy egy 2018-ban üzembe álló második ütem is szerepel a társaság terveiben. Erről Thomas Faustmann március elején úgy nyilatkozott: a járműgyártás bővítése után születik döntés arról, hogyan tovább, de jó, ha van szabad terület a fejlesztéshez.
Kétezernél több embert vesz fel Győrbe az Audi
Közelebbről meg nem nevezett forrásból a lap úgy tudja: a korábban közölt 1.800 helyett kétezernél is több alkalmazottal számolnak; ezt Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke várhatóan az alapkőletételi ünnepségen jelenti be.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?