Több ezer dolgozót bocsát el a romániai vasút
Romániában az államvasutak (CFR) 3700 dolgozóját elbocsátják idén, főként a nyugdíjhoz közel járó dolgozók közül kerülnek ki az elbocsátandók - mondta Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn újságíróknak, a szakszervezetekkel folytatott tanácskozás után.
Megegyeztek az elbocsátásokban azzal, hogy a leépített dolgozók teljes nyugdíjat kapnak.
Az év elején a kormány 12 ezres elbocsátást tervezett, de ezt a szakszervezetek tiltakozással fogadták. Lesz viszont fizetés- és kedvezménycsökkentés, annyi, amennyi kiteszi még további négyezer alkalmazott átlagfizetését, mondta a Berceanu, magyarázva, hogyan ment bele a kormány a kisebb létszámcsökkentésbe. A román államvasutak 75 ezer embert foglalkoztat, és kormányzati bírálatok szerint a vállalat hatékonysága fele az EU-átlagnak.
- Ez (az elbocsátás) csak az első lépés a román vasutak nehéz helyzetének megoldásában - mondta a miniszter, és közölte, hogy felmérik az állomások és a vonalak kihasználtságát, további költségcsökkentés céljával.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?