kapubanner for mobile

Több ezer embert küld el a ThyssenKrupp

A ThyssenKrupp, a legnagyobb német acélipari konszern radikális szerkezeti váltása során több mint háromezer munkahelyet számol fel - értesült a Financial Times Deutschland.

A lap pénteki számában azt írja, hogy az összlétszám mintegy 1,5 százalékát érintő létszámleépítést az acél-, az autóipari beszállítói és a hajóipari szektorban hajtják végre, ezen belül 2 ezer állást az acélipari részlegeknél számolnak fel. A hajóipari szektorban ezer munkahely, az autóipari beszállítóknál több száz állás szűnik meg. Az irányításban is több száz munkahelyet építenek le - olvasható. A létszámleépítést a visszaeső kereslet miatt kénytelenek végrehajtani.

A ThyssenKrupp az átalakítások révén évi 500 millió euróig terjedő összeget kíván megtakarítani. Egyebek között az eddig öt helyett két részlegbe szervezik át a csoportot, a csoport igazgatótanácsának létszámát pedig három fővel ötre csökkentik. A lap értesülése szerint a nemesacélgyártó részleget a csoport a finn Outokumpu céggel meglévő vegyesvállalatba csoportosítja át.

A csoport a napokban közölte, hogy az idén veszteségre számít döntően az autó-és a hajóipari megrendelők igényeinek visszaesése miatt.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek