kapubanner for mobile

Több ezer magyar nő áll százmilliós cégek élén

Keresd a nőt! - tartja a régi francia szállóige. A világtendenciák egyre inkább érvényesek Magyarországon is, azaz a gazdasági életben a női vezetők és cégtulajdonosok szerepe és aránya nő, amit a nemzetközi és hazai kutatások is igazolnak. Az Opten Kft. legfrissebb statisztikája azokat a hazai kis- és középvállalkozásokat vizsgálta, amelyeknek az élén nők állnak mint tulajdonosok és vezetők.

images

A női vállalkozások kitüntetett szerepét az országok gazdasági fejlődésében nemzetközi tapasztalatok bizonyítják. Egy, a vállalkozó nőkről készített 2007-es tanulmány (Report on Women and Entrepreneurship) megállapítása szerint "...a női vállalkozások jelentős mértékben járulnak hozzá a világ gazdaságának fejlődéséhez, különös tekintettel az alacsony és közepes gazdasági fejlettségű országokra". A hazai kutatók szerint Magyarországon ennek még mindig nincs tudatában sem a kormányzat, sem a közgazdász szakma, sem pedig a közvélemény.

A Magyarországon működő közel félmillió társas vállalkozásból 40 200 cég árbevétele haladja meg az évi 100 millió forintot. Ezek 37 százalékában, azaz mintegy 14 800 cégben a cégjegyzésre jogosult személy tulajdonos is egyben. E cégek egynegyedében, azaz 3 650 cégnél nő áll a kormányrúdnál. Ez azt bizonyítja, hogy miközben az alkalmazottként dolgozó nők a vállalati ranglétrán előre haladva a mai napig rendszeresen beleütköznek az előítéletekből épített üvegplafonba, addig a saját vagyonukat nap mint nap kockára tevő női vezetők sikerrel birkóznak meg azokkal a kihívásokkal, amiket egy nagyvállalat vezetése támaszt velük szemben.

"A munkaerő-piaci esélyegyenlőtlenség következtében a nőknél a vállalkozás szükségmegoldás. Ugyanakkor ebből erény kovácsolható, amennyiben a vállalkozás tevékenységének megválasztása és megtervezése tudatosan, szisztematikusan elsajátított vállalkozói ismeretek birtokában történik - hangsúlyozta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója, aki maga is a felelős beosztásban dolgozó nők táborát gyarapítja. - Nagyon fontos, hogy a "lehetőség által vezérelt" vállalkozások aránya úgy közelítsen a fejlett országok hasonló mutatóihoz, hogy ez ne járjon a vállalkozó nők arányának csökkenésével. Az Opten adatbázisából kiolvasható tendenciák alapján erre minden reményünk megvan" - tette hozzá Csorbai Hajnalka.

A nők mindenhol képviseltetik magukat

A különböző gazdasági területeket vizsgálva megállapítható, hogy Magyarországon a női vállalkozók ugyanúgy megtalálhatóak az élet szinte minden területén, mint férfi társaik. Vannak persze speciális területei a gazdaságnak, ahol az átlagnál magasabb a nők, így értelemszerűen a női vállalkozók aránya is. Tipikusan ilyen terület a gyógyszer-kiskereskedelem, de sikeresek a nők a pénzügyi-adminisztratív tevékenységet végző cégek között is, és lassan olyan területeken is megvetik a lábukat, amelyek hagyományosan férfi szerepekhez köthetők.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ország gazdaságának fejlesztése nem képzelhető el anélkül, hogy a férfiakba és nőkbe egyaránt invesztáljon a gazdaságpolitika. Ugyanakkor az is egyértelmű tapasztalat, hogy a "gyengébb nembe történő befektetés" társadalmilag sokkal hatékonyabban térül meg. A nők ugyanis hajlamosabbak arra, hogy tapasztalataikat megosszák másokkal, akár családjuk, akár szűkebb vagy tágabb közösségük szintjén. A kutatások szerint a nők egyszerűen nagyobb eséllyel dolgoznak másokért, s mások szempontjait is figyelembe véve, könnyebben teszik közkinccsé gazdasági tapasztalataikat.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk