Több feladat a "minimálbéres" közjegyzőknek
Közreműködhet az előzetes bizonyításban a közjegyző, s az általános meghatalmazásokat is nyilvántarthatja egy új törvényjavaslat szerint. A közjegyzők úgy vélik, nincsenek túlfizetve, nem sietnek azonban elárulni, konkrétan mennyire nem.
Bizonyít a közjegyző
Ilyet eddig csak a bíróságtól lehetett kérni, ami általában hosszadalmas eljárását jelentett, a közjegyzői vizsgálat viszont 15 napon belül lefolytatódik majd. A példabeli házépítésnél maradva: a közjegyző körbe fényképezi az épületet, és jegyzőkönyvben rögzíti, hogy a látottak mikori állapotot tükröznek. "Ehhez nem kell speciális szakértelem" - mondta Tóth Ádám.
Viszont ha szakértő szükséges, akkor a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a közjegyző - az előtte folyó eljárásban - igazságügyi szakértőt rendeljen ki.
Szintén új eleme a törvényjavaslatnak, hogy az általános meghatalmazásokat a közjegyzők tartják nyílván. Például, aki külföldre megy dolgozni, megbízhatja itthon maradó családtagját az ügyei intézésére, akár a lakása eladására is. Ezeket a meghatalmazásokat egy online rendszerben tárolják, és a meghatalmazott kódszámot kap. Amikor valamely hatóság kéri a meghatalmazást, ezt a kódszámot adja át, ezzel hívható le a dokumentum. Amíg a meghatalmazás él, szerepel a rendszerben, ha nincs benn, akkor az azt jelenti, hogy visszavonták.
A törvényjavaslat ugyanakkor nem tartalmazza azt a korábbi elképzelést, hogy a fizetési meghagyások közjegyzői hatáskörbe kerülnének.
Közjegyzők minimálbéren?
Magyarországon van néhány olyan vidéki közjegyző, akinek a közjegyzői iroda fenntartása, a törvényi kötelezettségek teljesítése és az alkalmazotti munkabérek kifizetése után gyakorlatilag minimálbér marad, de még Pest megyében is van - hasonló okból - betöltetlen közjegyzői státusz - mondta a MOKK elnöke közjegyzők díjaival kapcsolatban.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter korábban egy konferencián azt mondta, hogy a 90-es évek elején százalékban meghatározott közjegyzői díjak ma már túl magasak, mivel időközben a jogügyletek - például a hitelek - értéke megnövekedett. Megemlítette a blanketta szerződéseket is, így például a lakáshitel szerződéseket, amelyeknél a közjegyző a személyi adatokat cseréli csak ki, így kevesebb a munkája, mint ha egyedi szerződést készítene.
Rejtély, mennyit keresnek
A díjplafon értéke - tehát az az ügyérték, amely felett nem emelkedik a közjegyzői díj - és a fix díjak viszont 1998 óta változatlanok - mondta Tóth Ádám. Egy közokirati bizonyító erővel bíró aláírás hitelesítés például ma is ugyanúgy 1.400 forint, mint tíz évvel ezelőtt. A szintre hozás tehát indokolt, és a miniszter utalt is arra, hogy csak a közjegyzőkkel egyeztetve módosítják a díjakat - vélekedett az elnök.
Egy jól menő közjegyzői irodát működtető jogász akár 3-4 millió forintot is hazavihet havonta - derül ki a FigyelőNet egy három évvel korábbi összeállításából. A FigyelőNet akkori megkeresésére az összes közjegyző elzárkózott a nyilatkozattételtől, sőt a kamarát is rögtön értesítették a "veszélyről": valaki ki akarja deríteni, mennyit is keresnek a magyar közjegyzők.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?