Több mint 100 informatikai szakembert vesz fel a Nokia Magyarországon
Új, digitális telekommunikációs hálózatok fejlesztésével foglalkozó IT Kompetencia Központ létrehozását jelentette be a Nokia Budapesten. A bővítés miatt a vállalat legalább 120 új pozíciót alakít ki Magyarországon magasan képzett informatikai szakemberek számára - írják közleményükben.
A Nokia új globális üzleti céljainak megvalósítása érdekében magasan képzett informatikai szakembergárdát toboroz Budapesten.
Az új budapesti IT központ elsősorban a különböző mobilhálózati alkalmazások és szolgáltatások, új 5G termékek és megoldások, mesterséges intelligencia, új generációs vállalatirányítási információs rendszerek (ERP), illetve a kiberbiztonsággal, HR-rel, minőségbiztosítással, joggal és megfelelőséggel kapcsolatos informatikai megoldások területére fókuszál majd. Budapest vezető szerepet játszik a vállalat globális IT transzformációs programjában, hiszen itt működik a program változás-menedzsment irodája is.
A fenti szakterületekre a Nokia több nyitott pozíciót kínál olyan solution owner, architekt, szoftverfejlesztő, illetve IT termék- és projektmenedzser szakemberek számára, akik legalább 3 és 10 év közötti szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
Ursula Soritsch-Renier, a Nokia informatikai igazgatója
„Az új csapat nemzetközi szintű, csúcstechnológiai megoldásokat fog fejleszteni szoros együttműködésben a világ számos más pontján dolgozó szakembereinkkel. A cég számára kiemelten fontos helyszín Magyarország és nagyra értékeljük a magyar informatikai szakemberek tehetségét, illetve felkészültségét" - fogalmazott Ursula Soritsch-Renier, a Nokia informatikai igazgatója (Chief Information Officer).
Az új budapesti IT központ elsősorban a különböző mobilhálózati alkalmazások és szolgáltatások, új 5G termékek és megoldások, mesterséges intelligencia, új generációs vállalatirányítási információs rendszerek (ERP), illetve a kiberbiztonsággal, HR-rel, minőségbiztosítással, joggal és megfelelőséggel kapcsolatos informatikai megoldások területére fókuszál majd. Budapest vezető szerepet játszik a vállalat globális IT transzformációs programjában, hiszen itt működik a program változás-menedzsment irodája is.
A fenti szakterületekre a Nokia több nyitott pozíciót kínál olyan solution owner, architekt, szoftverfejlesztő, illetve IT termék- és projektmenedzser szakemberek számára, akik legalább 3 és 10 év közötti szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
Ursula Soritsch-Renier, a Nokia informatikai igazgatója„Az új csapat nemzetközi szintű, csúcstechnológiai megoldásokat fog fejleszteni szoros együttműködésben a világ számos más pontján dolgozó szakembereinkkel. A cég számára kiemelten fontos helyszín Magyarország és nagyra értékeljük a magyar informatikai szakemberek tehetségét, illetve felkészültségét" - fogalmazott Ursula Soritsch-Renier, a Nokia informatikai igazgatója (Chief Information Officer).
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?