Több mint 25 ezer új állás jöhet létre a beruházások által
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) jelenleg 142 beruházási projektet kezel, és a tárgyalások kedvező zárulása esetén 3,2 milliárd eurónyi befektetés valósulhat meg, több mint 25 ezer új munkahelyet létrehozva - jelentette be Ésik Róbert elnök csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
Ésik Róbert hangsúlyozta, hogy idén az első öt hónapban a HIPA 27 magyarországi beruházásról kötött megállapodást csaknem 549 millió euró értékben. Bízik benne, hogy ezt az összeget tovább lehet növelni, hiszen jelenleg 142 beruházási projektet kezelnek, és ha a tárgyalások kedvezően zárulnak, ezek 3,2 milliárd eurónyi befektetést jelentenének, és több mint 25 ezer új munkahely jönne létre.
Az összesen csaknem 80 milliárd eurós működőtőke-állományt tekintve a legnagyobb befektető Németország közel 25 százalékos aránnyal, és ez tükröződik az első öthavi adatban is, majd az Egyesült Államok következik - közölte.
Ésik Róbert kifejtette, hogy az ágazatokat vizsgálva január-májusban az autóipar állt az első helyen, mivel a működőtőke 34 százaléka ebbe a szektorba érkezett, a második helyen pedig a szolgáltató szektor, a globális szolgáltató központok voltak.
A HIPA elnöke szólt arról is, hogy egy-egy, befektetőknek szóló támogatási ajánlat összeállításakor figyelembe veszik a befektető és a projekt paramétereit, valamint azt is, hogy a tervezett befektetés az ország mely régiójába érkezik. Ésik Róbert hozzátette, hogy a HIPA-nak van egy több mint 600 helyszínt tartalmazó, egyedülálló adatbázisa, ezeket a helyszíneket igyekeznek kiajánlani a befektetők igénye szerint.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?