kapubanner for mobile

Több mint háromszáz új munkahely Székesfehérvárott

Két és félmilliárd forint összértékű beruházás valósul meg és 336 új munkahely jön létre Székesfehérváron a bővülő Alba Ipari Zónában - jelentették be a város vezetői, a nyertes cégek és az ipari park képviselői.

"Meggyőződésem, hogy Székesfehérvár nélkül nincs magyar gazdaság. A helyi ipar fejlődése azonban az itt működő cégek kezében van, tehát örülünk sikereiknek" --–- mondta Cser-Palkovics András a város fideszes polgármestere azon a megbeszélésen, amit az Alba Ipari Zónában beruházásokat kezdő cégekkel folytatott. Hozzátette, kiáll a telephely-fejlesztési pályázatok megmaradása mellett, hiszen befutott és most új piacokat kereső cégek nyerhetnek támogatást munkahely-teremtő beruházásaikhoz.
Az Alba Ipari Parkot 1993-ban alapították, 94 százalékos tulajdonosa az Aranybulla Mezőgazdasági Zrt., mellette tulajdonrésszel rendelkezik Székesfehérvár önkormányzata és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány is. Jelenleg az Ipari Parkban 47 cég rendelkezik ingatlannal, közel 1200 embert foglalkoztatnak. A cégek harmada külföldi tulajdonban van, a többi hazai illetve fehérvári cég.


Tóth Ferenc, az Alba Ipari Zóna ügyvezetője közölte, sikeresen pályáztak az Új Széchenyi Terv keretében, 153 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. Ezzel elkezdődhet a negyedik ütem infrastruktúrájának kialakítása, az eddig 62 hektáros ipari park további húsz hektárral bővül. A projekt összértéke 307 millió forint lesz.

Holcinger László, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgató-helyettese elmondta, hét cég (Elme Kft., Giga 2003 Kft., Isoflex Kft., Litze Kft., Regál Kft., SCA Packaging Kft., Soyer Kft.) nyert közel 50 százalékos támogatást telephely-fejlesztéshez, illetve innovációs célokra. Az 1,1 milliárd forintos pályázati forrás révén több mint 2,5 milliárd forint összértékű fejlesztés valósulhat meg.

Elhangzott, többen bérelt üzemeiket váltják saját csarnokra. Mindegyik cég bővíti termelési területét és növeli a foglalkoztatottak számát, de van olyan pályázó, amelyik új berendezésekre és gyártósorok beszerzésére is nyert forrást.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk