kapubanner for mobile

Több mint két éve a legjobb heti munkanélküliségi adat Amerikából

Az Egyesült Államokban több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten.

images

A washingtoni munkaügyi minisztérium szerdán megjelent adatai szerint 407 ezer úgynevezett első munkanélküli segélykérelem érkezett a munkaügyi hivatalokhoz a múlt héten. Ez 34 ezres csökkenés az egy héttel korábbihoz képest és a legalacsonyabb érték 2008 júliusa, a világgazdasági válság elmélyülését megelőző időszak óta. Elemzők jóval kisebb, 4 ezres csökkenésre számítottak.

Az évtizedek óta a legmélyebb munkaerőpiaci válság enyhülésére utal az amerikai minisztérium több más adata is: a segélykérelmek számának heti ingadozását kisimító négyhetes mozgóátlag 436 ezerre, 2008 augusztusa óta a legalacsonyabbra csökkent, a tartósan munkanélküli segélyből élők száma pedig 142 ezerrel 4,18 millió főre, 2008 novembere óta a legalacsonyabbra csökkent a 304 millió lakosú országban.

A világ legnagyobb gazdaságának kibontakozása előtt a tartósan magas, 10 százalék körüli munkanélküliség az egyik legnagyobb akadály - mondják elemzők, akik szerint az első segélykérelmek száma még így is meghaladja azt a szintet, amely a munkaerőpiac lényegi javulását jelzi, az irány azonban biztató.

A friss adatok arra utalnak, hogy "megjelent a horizonton" a foglalkoztatottság növekedésének és a munkanélküliségi ráta csökkenésének a lehetősége - fogalmazott Thomas Simons, a Jefferies and Company New York-i elemzője.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek