kapubanner for mobile

Több mint kétezren tartoznak tízmilliókkal az APEH-nak

Az elmúlt év végén 2429 magánszemélynek - köztük 421 egyéni vállalkozónak - volt az adóhatóságnál 180 napon túl folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adóslistája szerint - tájékoztatta az adóhivatal az MTI-t.

Egy évvel korábban 2005 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó szerepelt az APEH listáján. A tartós adósok listái csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a vállalkozók esetében az adóazonosítót tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem lehet megtudni belőlük. A 180 napon túl tartozó magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók - a 10 millió forintos küszöbértékkel számolva - együttesen 24,29 milliárd forinttal tartoztak 2008 végén az adóhatóságnak, tényleges adósságuk azonban ennél vélhetően jóval nagyobb volt.

Az APEH napokban nyilvánosságra hozott adatai szerint az adóhatóságnál nyilvántartott összes adóhátralék összege 2008-ban 1632 milliárdra emelkedett az előző évi 1338 milliárd forintról. A működő adózókat sikerrel "kezeli" az APEH, amit jelez, hogy hátralékuk viszonylag szerény mértékben, tavaly 575 milliárd forintra nőtt a 2007. évi 559 milliárdról. A nem működő, felszámolás alatt lévő adózók hátraléka bővült jelentősen, az előző évi 778 milliárd forintról 1057 milliárd forintra nőtt 2008-ban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek