kapubanner for mobile

Több mint ötezer dolgozó tűnhetett el a magyar egészségügyből kedd reggelre

Körülbelül 3500-4000 szakdolgozó távozott az egészségügyből, ezzel pedig másfélszeresére nőhetett munkaerőhiány a területen.

Az első becslések szerint 5500 szakképzett dolgozó tűnt el hétfőn éjjel a magyar egészségügyből - írja a Népszava. Ők azok, akik a hétfői határidőig nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló munkaszerződésüket.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kedden országos felmérést készített, eszerint a távozók 70-75 százaléka, azaz mintegy 3500-4000 ember a szakdolgozók közül került ki. A köztestület elnöke, Balogh Zoltán szerint ők pont azokról a területekről távozhattak, ahol a legnagyobb volt a terhelés, ez pedig nagy nehézséget okozhat a maradóknak is, hiszen a távozók munkáját is át kell venniük. Mint elmondta, arra is számítani lehet, hogy amint javul a járványhelyzet, sokan mennek majd ismét külföldre dolgozni, emellett azt is számításba kell venni, hogy évente ezrek vonulnak nyugdíjba.

A második negyedévben 9000 állásból hiányoztak egészségügyi szakemberek, a lap szerint ez a hiány most 50 százalékkal nőtt.

Népszava
fotó: pexels
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek