Több száz alkalmazottat rúgtak ki az iváncsai akkumulátorgyárból
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Több száz dolgozót küldtek el pénteken az iváncsai akkumulátorgyárból, erről beszéltek a munkások, és így tudják a szakszervezetnél is – adta hírül vasárnap az RTL. „Délután kettőkor jött a műszakvezetőnk. Kiabált, hogy jöjjön mindenki ide, mert baj van” – mesélte a csatornának az egyik dolgozó. Az RTL több dolgozót is megszólaltatott, akik az arcukat nem vállalták. Korábban csak pletykákat hallottak a leépítésről. „Voltak előzetes információk, hogy elbocsátások várhatók, viszont erre így senki nem volt felkészülve, hogy ilyen hirtelen és ilyen sok ember”- mondta az egyikük. A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke azt mondta, másfél hete tárgyaltak a vállalattal a bérekről és nem tudtak megállapodni, de megígérték nekik, hogy a saját dolgozóikat nem bocsájtják el. A szakszervezet információi szerint jelenleg kizárólag kölcsönzött munkavállalóról van szó, több mint ezer főről tudnak.
Az egyik dolgozó arról beszélt, hogy a magyar vezetőség azért lobbizik, hogy a magyar dolgozókat ne rúgják ki, és az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el.
Bod Péter Ákos közgazdász szerint az állhat a kirúgások mögött, hogy sokkal kevesebb elektromos autót adnak el Európában a korábban tervezettnél, ezért az összeszerelő fázisban a munkaerőigény csökken. „Sajnos az a magyar iparpolitika, ami az összeszerelő üzemmé tette ezt az iparágat, ez most megbosszulja magát, mert a kockázat az Magyarországon van” – tette hozzá. Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
RTL
fotó: youtube
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?